Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Magyarok a Barcában: A ”szőke medve” sikeres útja az MTK-tól Barcelonáig – I. rész

Plattkó Ferenc (Budapest, 1898 – Santiago de Chile, 1983) játékosként 1923-30, edzőként 1934-35 és 1955-56 között erősítette nem is akárhogyan a Barcelona csapatát. Nem csupán a trófeákat gyűjtötte; a katalán szurkolók igazi hősként emlékeznek az MTK-ból indult kapusra.

magyarbarca (1)

”Ferus” 15 és fél évesen kerül a Vasasba, 1914-ben – két év múlva, az 1916/17-es bajnokságban már az év játékosa. Elsőként kerül a válogatottba ebből a kis csapatból, ahol még Orth és Takács II is játszott rajta kívül. Óriási labdabiztonság, kiváló reflexek jellemezték – utólag is azt mondhatjuk, hogy ha nem is minden idők legjobb magyar kapusa, de benne van a legjobb háromban Grosics és Zsák mellett. 1919-ben, egy rövid időre sokadmagával külföldre távozik. 1922-ben visszatért, az MTK-ba igazolt, és bajnok lett az addig is nagyon sikeres csapattal.

A 20-as évek elején három igazi nagy csapat volt Európában az osztrák sportvezető, Hugo Meisl szerint: a Barcelona, a Sparta Praga és az MTK. A katalán csapatnak első aranykora volt ez, mely 1919-től tartott egy évtizeden keresztül, ezalatt gyakorlatilag minden lehetséges trófeát megnyertek. A Barcelona világhírű kapusa, Ricardo Zamora 1922-ben visszament az Espanyol-ba, és szükségük volt egy jó kapusra – nem sokkal később játszott az MTK barátságos meccset a Barcelonával. Plattkó olyan jó benyomást keltett, hogy azonnal leigazolták. Meghálálta a bizalmat, hét éven keresztül védte a csapat kapuját, óriási sikerrel. Nagyon népszerű volt, meg is becsülték. Folyamatosan katalán bajnokok lettek vele, majd az 1928-ban induló első spanyol bajnokságot is megnyerték 1929-ben.

Máig emlékeznek hősies cselekedetére, amikor 1928-ban a Real Sociedad elleni megismételt kupadöntőn komolyabban megsérült, de bekötött fejjel is visszajött és döntő módon hozzájárult csapata győzelméhez. Kora híres spanyol költője, Rafael Alberti ódát írt ”a szőke medve” Plattkóhoz egy hőskölteményben. A két csapat küzdelmének kulcsjelenetét pedig így ábrázolta: „Egy kapu előtti csetepatéban a Sociedad játékosai rávetették magukat Plattkóra, és amikor leomlott az embergúla, alul egy vérbefagyott, látszólag élettelen test terült el, kezében a labdával. A tömeg üvöltött, és a csapattársak, miután levitték az ápolásra szoruló kapust, csak álltak villámsújtottan. Mintha beletörődtek volna sorsukba, a vereségbe. Percekkel később viszont csoda történt. A bebugyolált fejű Plattkó visszatámolygott a helyére, és a csapat varázsütésre megtáltosodott.” /Kormanik-Moncz: FC Barcelona, 2006./

12312270_10153097623231688_633861271_n

Pályafutása végén edző lett. Egy idényen keresztül a Barcelonát irányíthatta 1934-35-ben. Ekkor már egy másik magyar idegenlégiós, Berkessy Elemér is a csapatot erősítette. Nagy sikert ért el, mert edzőként is győzelemre vezette a blaugranát.

Ezt követően messze került Európától, és kisebb kihagyásokkal élete végéig Dél-Amerikában maradt. Iskolát teremtett Chilében, meghonosította a 3-4-3 – as játékrendszert. A siker itt sem maradt el, háromszor bajnok lett vele a legnépszerűbb csapat, a Colo-Colo 1939-ben, 41-ben és 53-ban. Ő adta vissza a chilei labdarúgás tekintélyét.

1955-ben egy idényre visszatért a Barcelonához, ahol már Kubala is játszott. Ugyan nem lettek akkor bajnokok (csak másodikok), de egy tíz mérkőzéses győzelmi sorozatot magáénak tudhat.

Berkessy Elemér (Jegenye) – az első magyar játékos El Clásico-n

Technikás, kitűnően helyezkedő, jól osztogató játékos volt. 190 cm feletti termetével fejjátékával is kitűnt. Salamon Béla (magyar színész, humorista) adta neki a ”Jegenye” becenevet, ami rajta is ragadt. 1928-32-ig játszott a Ferencváros profi csapatában, majd 1932-ben Franciaországba (Racing Klub) igazolt. Váltásának oka egy sérülés volt – felmérte, hogy ezután nem konkurálhat a helyén játszó Lázár Gyulával (viszont vigasztalhatta az a tudat, hogy Franciaországban 60-szoros volt a fizetése). A Racing Klub a Nizza ellen játszott, amelyen megjelentek a Barca játékosfigyelői. Olyan jó benyomást keltett, hogy azonnal leigazolta a Barcelona, ahol a 1934-35 –ös évben Plattkó Ferenc edzőségével ismét spanyol bajnokok lettek. Ő volt az első magyar játékos, aki El Clásico-n is pályára léphetett. Az aktív labdarúgást 1938-ban a francia Le Havre AC-nál fejezte be. Pályafutása végeztével utánpótlás neveléssel foglalkozott, és sikeres edző is lett, dolgozott többek között a Ferencvárosnál, olasz csapatoknál, és a spanyol Espanyol vezetőedzője is volt.

Balázs János – a FociClub.hu vendégírója