A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
Bombameglepetés Szolnokon, a télen alaposan megerősített Puskás Akadémia ugyanis vereséget szenvedett. Ez a zakó sokba is került, hiszen át is kellett adnia az első helyet a Kisvárdát hazai pályán felülmúló Soroksárnak. Először volt hazai pályán Tatabányán a Budaörs, s egyből győzelemmel is ünnepelhetett. Az utolsó pillanatban edzőváltáson áteső Siófok, így már Diszt Lászlóval a kispadon egy pontot szerzett a Zalaegerszeg ellen. Öt gólt láthattak a nézők Dorogon, amikor is az újonc felülmúlta a Csákvár csapatát, a három pontot érő találat a korábbi élvonalbeli gólkirály nevéhez Simon Attilához köthető. A Szeged 2011 0-0-ás döntetlenre volt képes a Csákvár ellen. A télen keretátalakításon így több korábbi élvonalbeli játékossal erősítő Cegléd a SZEOL ellenében hazai pályán szenvedett vereséget. Ez a zakó a végelszámolásnál még nagyon számíthat a közvetlen vetélytárssal szemben. A Mosonmagyaróvár hazai pályán múlta felül a Kozármislenyt, az egykor a Deportivo La Corunában is megforduló vajdasági hátvéd Deák István góljával. A feljutásra pályázó Nyíregyháza hazai pályán 3-1-es vereséget szenvedett a Váctól, így már szinte lehetetlen a feladat, az élvonalba jutás. A Balmazújváros – Békéscsaba derbit a felújított balmazújvárosi stadion rossz talaja miatt nem tudták megrendezni.
Szolnoki MÁV–Puskás Akadémia FC 1–0
Gólszerző: Berdó
Soroksár–Kisvárda 1–0
Gólszerző: Lovrencsics B.
Budaörsi SC–Soproni VSE 1–0 (1–0)
Gólszerző: Sajbán Máté
BFC Siófok–ZTE FC 1–1
Gólszerző: Elek B.ill. Bobál G.
Dorog–Csákvár 3–2
Gólszerző: Bora, Medgyes, Simon A. ill. Molnár Cs., Oldal
Szeged 2011-GA–Cigánd 0–0
Ceglédi VSE–SZEOL SC 0–1
Gólszerző: Nagy R
Mosonmagyaróvár–Kozármisleny 1–0
Gólszerző: Deák I.
Nyíregyháza Spartacus–Vác FC 1–3
Gólszerző: Szécsi, ill. Dlusztus, Mátyás Zs., Zsolnai R.
Balmazújváros–Békéscsaba Előre elmaradt
Endrődi Dávid
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…