Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

CONCACAF BL: A Pachuca lett a végső győztes, és mehet a klub-vb-re! – videóval

A CONCACAF Bajnokok Ligája fináléjának második felvonása után a Pachuca játékosai örülhettek! A mexikói házidöntő első meccsén​ döntetlen született, ám a visszavágón a rendes játékidőben tudott győzni, és ezzel 5. alkalommal hódította el a trófeát. Ráadásul ezzel a Pachuca az első csapat, amely kvalifikálta magát a decemberi klubvilágbajnokságra.

IMG_20170427_100848

Nagy ünneplés vette kezdetét a lefújás után a Pachuca játékosai részéről (forrás: twitter.com/FIFAcom)

A címvédő Tigres a Pachuca otthonában játszotta le a mexikói házidöntő második felvonását a CONCACAF BL-ben. Az első meccsen 1-1 lett a vége, így a Pachuca még idegenben lőtt gólnál is örvendhetett.

A visszavágó első félidejében a címvédő Tigres egyáltalán nem tudott hatékony lenni, ugyanis egyszer sem találta el riválisa kapuját. Ezzel szemben a hazaiak 3-szor is gólt lőhettek volna, ám a csapatok 0-0-s eredménnyel mentek pihenni a mezőnyben kiegyenlített játékrészt követően.

Ám ami így is, úgy is teljesen megpecsételte a Tigres sorsát – ha nem is kaptak volna gólt a vendégek – , az az, hogy a szünet után sem tudták eltalálni ellenfelük kapuját a lefújásig. Bár ez utóbbit tekintve a végén volt egy kis csavar.

Eleve a hajrában lett érdekes a finálé! Először is azért, mert a 78. percben a vendégek részéről Pizarro begyűjtötte a második sárga lapját, így nem maradhatott tovább a pályán.

IMG_20170427_100450

Végül Jara lett a finálé visszavágójának hőse (forrás: twitter.com/CONCACAF)

Majd nem sokkal ezután úgy tűnt, meg is pecsételődött a Tigres sorsa, hiszen a 83. percben betaláltak a hazaiak! Ekkor – a korábban már a Benficát, és az Olympiakoszt is megjárt- Jara lőtte be közelről a kipattanót(1-0)!

Majd jött a fentebb említett csavar. A vendégek is betaláltak a 94. minutumban – vagyis a hosszabbítás utolsó percében – mellyel úgy tűnt, kétszer tizenöt perces hosszabbítás jön. Azonban a francia Európa-bajnoki ezüstérmes Gignac lesről talált be, így nem változott az eredmény, a Tigres pedig elbukta a döntőt! A csavar pedig egyben az is, hogy a vendégek ugyan ez egyszer eltalálták a kaput, de ezt nem tekinthetjük igazi kapura tartó kísérletnek, annak szabálytalan módja miatt.

A lényeg viszont az, hogy a Pachuca az újabb végső győzelmének köszönhetően már 5. alkalommal hódította el a CONCACAF Bajnokok Ligája trófeáját! Korábban a klub 2002-ben, 2007-ben, 2008-ban, valamint a 2009/2010-es érte el ugyanezt a sikert. Ezen kívül a mindent eldöntő gólt szerző Jara lett a torna legjobbja, vagyis az aranylabdása, míg a szintén Pachucát erősítő Lozano nyerte meg a legjobb fiatalnak járó díjat! Ezzel együtt az aranyérmes az első olyan klub, amely kvalifikálta magát a decemberi, az Egyesült Arab Emirátusokban megrendezésre kerülő klubvilágbajnokságra. A klubvébék történetében negyedjére játszhat a tornán a Pachuca.

Ezzel szemben a BL-címvédő Tigres ma hajnalban bukta el zsinórban a harmadik nemzetközi kupadöntőjét. Tavaly a tigriseket ugyanebben a sorozatban a szintén mexikói Club America múlta felül a fináléban.

CONCACAF BL, DÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Pachuca – Tigres • 1-0 (0-0) | A finálé győztese a Pachuca, 2-1-es összesítéssel!
Gólszerzők: Jara (83.), ill.
Kiállítás: -, ill. Pizarro (78.)

Nagy Dávid