Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Az angol élvonalbeli Manchester United csapata ma este megmérkőzik a holland Ajax Amszterdam együttesével az Európa-liga trófeájának elnyeréséért. A “vörös ördögök” pedig igencsak fókuszáltak, erről a gárda spanyol középpályása, Juan Mata tájékoztatta a nagyérdeműt.
Juan Mata (fotó: football.co.uk)
Azon kívül, hogy nemzetközi kupagyőzelmet jelent az El-serleg elhódítása, a Manchester United számára plusz tétje is van az összecsapásnak, hiszen az angol bajnokságban mindössze 6. lett a csapat, így a Bajnokok Ligája-indulást a ma esti fináléban kell kiharcolnia. Annak megnyerése esetén ugyanis a jövő évi BL csoportkörében szerepelhetne a United.
“Ez nagyon fontos számunkra” – mondta Juan Mata az MUTV-nek. – “Olyan kupát hódíthatunk el, amelyet a ManUnited még sosem tudott megnyerni története során, ráadásul Bajnokok Ligája-indulást is érne a győzelem, szóval minden erőnkkel azon leszünk, hogy miénk legyen a trófea!”
Mata az idei szezonban 41 meccsen szerepelt a Manchester Unitedben, rúgott 10 gólt és kiosztott 6 gólpasszt. A legtöbb portálon nem rakják őt a ma estére vizionált kezdőcsapatba, ugyanakkor a spanyol középpályás motiváltságát jelzi, hogy egy ágyéksérülésből a vártnál korábban felépült, és a szezon legfontosabb mérkőzésén José Mourinho vezetőedző rendelkezésére áll.
“Rengeteg meccsen vagyunk túl, de az én esetemben a döntőbejutással járó mentális energia felülírja a fizikai fáradtságot” – folytatta a 29 éves játékos. – “Egy utolsó nagy erőbedobásra készülünk. Azért igazoltam ehhez a klubhoz, hogy nagy trófeákért küzdjek, és a nemzetközi színtéren szerepelni mindig különleges érzés a ManUniteddel. Minden utunkba kerülő ellenfelet legyőztünk az El-ben. Jól kezeltük az esélyességgel járó nyomást, és a döntőben is ezt szeretnénk folytatni.”
Az Ajax – Manchester United összecsapás 20:45-kor veszi kezdetét a stockholmi Friends Arénában, a Digi Sport 1 és az RTL II is élőbe közvetíti.
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…