A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
Az angol Manchester City hivatalos honlapján közölte, hogy átigazolta a Real Madridtól a brazil jobbhátvédet, Danilot.
Danilo középen, balján Guardiolával, jobbján pedig Ferran Soriano a City ügyvezető igazgatója (Kép: mancity.com)
Ahogy azt korábban mi is megírtuk, a Man. City tűnt a legesélyesebbnek az utóbbi napokban Danilo szerződtetésére. A manchesteriek nagyon nem vesztegették az idejüket, hiszen vasárnap virradóra be is jelentették, hogy megszületett az egyesség a Real Madriddal, melynek értelmében a 26 esztendős brazil jobbhátvéd 5 évre ír alá az Etihadban. A felek az átigazolás pontos összegét egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
Danilo már el is hagyta a Real amerikai edzőtáborát, és elutazott az orvosi vizsgálatokra a City-hez. A brazilnak messzire nem kellett mennie, hiszen Pep Guardiola csapata szintén az Egyesült Államokban túrázik, így a korábbi FC Porto játékos már a jövő hét elején megkezdheti a felkészülést új csapatával. Bemutatkozásul Danilo már el is árult egy kulisszatitkot: “Nagyon várom már a közös munkát Pep Guardiolával, akinek nagy szerepe van abban, hogy a City-hez szerződtem!”
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…