Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Puskás vetett véget az Újpest jó szériájának

Az NB I utolsó idei fordulója kezdődött meg szombat délután. A Puskás Akadémia az Újpest jó sorozatát szakította meg, a Honvéd a Paks ellen ízlelte meg újra a győzelem ízét három zakó után, míg a Balmazújváros és a Mezőkövesd nem bírt egymással a kiesési rangadón.

ujpestpfla

(Fotó: ujpestfc.hu)

Másodjára is legyőzte idén a Puskás Akadémia az Újpestet, a jó szériából jövő lila-fehérek öt veretlenül megvívott találkozó után kaptak ki újra. A forgatókönyv hasonló volt, mint a Balmazújváros elleni múlt heti mérkőzésen, az ellenfél már az első félidőben kétgólos előnyre tett szert ugyanis. Elsőként Diallo talált be a hetedik percben Knezevich kiugratásából, majd a 37. percben Perosevic lőtt 15 méterről a hálóba. A második félidőben az Újpest mindent megtett az egyenlítésért, a helyzetei megvoltak, ám csak szépíteni tudtak az első NB I-es gólját elérő Obinna révén. (Igaz, kellett ehhez Csilus segítsége is, az ő röviden hazafejelt labdájára csapott le a szélső.)

Az Újpest a vereség ellenére az ötödik helyen telelhet, míg a Puskás egy esetleges esti Vasas-siker esetén a kilencedik helyre is csúszhat.

Puskás Akadémia – Újpest 2-1 (2-0)
Helyszín: Pancho Aréna; Vezette: Iványi Zoltán
Gólszerzők: Diallo (7.), Perosevic (37.) ill. Obinna (58.)
Sárga lapok: Knezevich (3.), Perosevic (37.), Spandler (71.) ill. Novothny (43.), Tischler (65.) Obinna (82.)
Kiállítás: – ill. –

Puskás Akadémia: Hegedüs L. – Csilus Á., Vanczák, Spandler, Balogh B. – Márkvárt (Zsidai 67.), Mevoungou (Bacelic-Grgic 77.) – Perosevic, Knezevic, Szakály P. – U. Diallo (Szécsi 83.). Vezetőedző: Pintér Attila

Újpest: Pajovics – Pauljevics (Mohl 81.), Litauszki, Pávkovics, Balázs B. – Windecker, Sankovic – Nwobodo, Nagy D. (Tiscler, a szünetben), A. Diallo – Novothny. Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics

honved_2017-12-09_01

(Fotó: paksifc.hu)

Három vereség után nagyon ráfért a Honvédra egy siker, a Paks ellen egy nem túl közönségszórakoztató találkozón pedig sikerült is begyűjtenie a három pontot Erik van der Meer alakulatának. A találkozó győztes gólját Lanzafame és Gazdag hozták össze, az olasz szépen készítette le mellel a labdát a középpályásnak, aki 10 méterről lőtt a hálóba. Kulcsárnak a találkozó végén akadt egy óriási ziccere, amivel egyenlíthettek volna a tolnaiak, ám öt méterről fölébombázott a támadó. A Honvéd ezzel a sikerrel felugrott a negyedik helyre, míg a Paks a hetedik helyen telel.

Bp. Honvéd – Paks  1-0 (0-0)
Helyszín: Bozsik Stadion; Vezette: Berke Balázs
Gólszerzők: Gazdag (61.) ill. –
Sárga lapok: Gazdag (70.) ill. Vági (35.), Simon Á. (70.)
Kiállítás: – ill. –

Honvéd: Gróf – Baráth, Lovric, Kamber – Holender, Laczkó (Nagy G. 46.) – Gazdag, Pölöskei, Banó-Szabó (Tömösvári 92.) – Eppel, Lanzafame. Vezetőedző: Erik Van Der Meer

Paks: Verpecz – Szabó, Gévay, Lenzsér, Vági – Simon, Papp, Bertus (Kecskés 80.), Nikházi (Hahn 68.), Kulcsár – Szakály (Haraszti 68.) . Vezetőedző: Csertői Aurél

674 néző volt kíváncsi Balmazújvárosban a Mezőkövesd vendégjátékára, a mérkőzés áramszünet miatt tíz perccel később vette kezdetét. A gól nélküli döntetlennel egyik csapat sincs sokkal előrébb, hiszen a Haladás meglepő Videoton elleni sikerének köszönhetően mindketten kiesőhelyen telelnek majd. A Balmazújváros zsinórban három iksszel zárta az őszt a tizenötödik helyen, míg Kuttor Attiláék három ponttal lemaradva tőlük utolsók.

Balmazújváros – Mezőkövesd 0-0 (0-0)
Helyszín: Balmazújváros; Vezette: Andó-Szabó Sándor
Gólszerzők: – ill. –
Sárga lapok: Rus (95.) ill. Hudák (49.), Góhér (95.)
Kiállítás: – ill. –

Balmazújváros: Szécsi – Habovda, Rus, Póti, Uzoma – Kovács Á. (Andric 77.), Sigér, Haris, Maisuradze – Arabuli (Fekete 81.), Rácz (Zsiga 46.). Vezetőedző: Horváth Ferenc

Mezőkövesd: Dombó – Lázár, Hudák, Pillár, Vadnai –  Mlinar (Veselinovic 73.), Iszlai, Tóth B. (Strestík 69.) – Koszta, Novák, Cseri (Góhér 89.). Vezetőedző: Kuttor Attila

Lasányi Csaba