A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
Nem csak érkezők, távozók is vannak, és lesznek is még az FC Barcelona csapatánál. Íme egy kis összegzés, valamint a kölcsöncsatár Kevin-Prince Boateng búcsúszavai a katalán kitérő zárásaként.
„Ma véget ér karrierem egyik legizgalmasabb kalandja. Hálás vagyok mindenkinek, aki segített a megvalósításában. Köszönöm a csapattársaimnak, akiknek hála otthon érezhettem magam az első naptól. Köszönöm a vezetőségnek, amelyhez bármikor fordulhattam. Külön köszönetet mondok a szurkolóknak, akiket örökre a szívembe zártam. Többet akartam letenni az asztalra, de az edzések és a mérkőzések minden percében kihoztam magamból a maximumot, büszkén viselve a klub mezét” – írta Boateng instagram oldalán.
A 32 esztendős ghánai labdarúgó a télen érkezett a Nou Campba, ám mindössze 4 mérkőzésen kapott 303 játékpercet. A katalán sztárklub nem kívánt élni 8 millió eurós opciós jogával, így Boateng a kölcsönszerződés lejártával visszatérhet a Sassuolo együtteséhez, ahova 2021-ig szerződés köti.
Érkezők: Frenkie de Jong (Ajax – 75 millió), Murara Neto (Valencia – 26 millió), Emerson (Atlético-MG – 12 millió).
Távozók: Jasper Cillessen (Valencia – 35 millió), André Gomes (Everton – 25 millió), Paco Alcácer (Dortmund – 21 millió), Denis Suarez (Celta Vigo – 12,9 millió), Marc Cucurella (Eibar – 2 millió), Kevin-Prince Boateng (Sassuolo – kölcsönből vissza).
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…