Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Döbbenetes zakó – Milan-mentes Európa?

A vasárnapi sziesztát az Atalanta – AC Milan mérkőzés volt hivatott feldobni. A tét inkább a vendégek számára volt fontos, hiszen a patinás klubnál azért fontos lenne, hogy a BL indulás nem is lesz meg, akkor legalább az EL-ben mutathassák meg magukat a Seedorf-tanítványok.

www.gazetta.it

Serie A; 37. forduló
Atalanta – AC Milan
Ugyan a pontosság szinte végig hiányzott a találkozóból, mind a passzok, mind a kapura lövések terén, azért mindkét fél próbálkozott bőszen a gólszerzéssel. Örömteli hír lehetett a Milan-hívők számára, hogy a múltkori, Inter elleni padozást követően végre a pályára is visszatérhetett El Shaarawy. Az olasz válogatott játékos pedig a második félidő során többet mutatott kis túlzással, mint az őt helyettesítő Keiszuke Honda.
Igaz végül nem a „A Fáraó” lehetett volna a nyerő ember 1-1es állásnál, hanem Mario Balotelli. Elképesztő volt látni, amikor az utolsó percekben már alig volt mozgás a pályán! Sem a csapattársak, sem a védők nem reagáltak Balo labdatartására, aki így bátran tüzelhetett a hazai kapura, ám kicsit tévesztett, így csak egy kapufa miatt foghatta fejét.
Nem úgy a szép terjedelmes (öt perc) hosszabbítás végén az Atalanta! A 88. minutumban beállt veterán, Franco Brienza óriási bombája talált utat a vendégek hálójába. Győzelmével a bergamoi együttes az utolsó körben akár a felsőházba is odaférkőzhet, míg a Milan kezdhet búcsút venni őszi, kupaindulós álmaitól.
Végeredmény: 2-1
Gólszerzők: Denis (68. perc-büntetőből), Brienza (90+5.), illetve Bellini (51.-öngól)

A találkozó egyetlen, igazán említésre méltó momentuma:

Franco Brienza Fantastic Goal Atalanta vs AC… by footballfactor

Balogh József