Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

VB 2014: Lefocizta Mexikó a horvátokat – videóval

A továbbjutásért játszott egymással a mexikói és a horvát válogatott az A csoportban. A Dél-Amerikaiak számára a döntetlen is elég lett volna, azonban témadólag lépett fel mindkét csapat.

kicker.de

A kommentátor, Menczer Tamás harmadszor is elmondta különféleképpen a mexikói válogatott összeállítását, majd elkeződött maga a mérkőzés is. A horvátok startoltak jobban, többet birtokolták a labdát, távoli lövések által jelentettek veszélyt a nagy hírnévre szert tevő Ochoa kapujára. Pranjic is próbálkozott egyszer nagyobb távolságról, azonban a kapu fölé ment ez a löket is. Mexikó rengeteg szögletet végezhetett el, azonban ezek közül nem lett egyik sem veszélyes.

Mexikó Herrera révén alakította ki első komoly helyzetét, a keresztlécen pattanó lövés a félidő legnagyobb veszélyének mondható. A játékrész második szakaszában inkább Mexikó volt a kezdeményezőbb, a magas tempóban zajló találkozón azonban kidolgozott ziccert egyik fél sem tudott felmutatni. Srna szabadrúgása nem sokkal ment el a felső léc fölött, de gól nem született a nagy feszültségget rejtő találkozón. Mandzukic jó labdát nem kapott, így gólhelyzetbe sem tudott kerülni a horvátok csatára – ettől pedig igen tartott az ellenfél.

A fordulás után a horvátok lendületesen kezdtek, a kapu elé is eljutottak, azonban az utolsó passzokba ezúttal is hiba csúszott. Lassan visszavette az irányítást Mexikó, nyomás alá helyezték a horvátokat. Egy tizeneggyest is fújhatott volna a bíró, Guadrado lövésébe ért bele Srna keze, a síp néma maradt, bár meg kellett volna szólalnia. A megítélt szöglet után nagyot kellett menteni Corlukának. A horvátok nem nagyon tudtak a kapu közelébe jutni, amikor ez megtötért, remekül védekezett Mexikó.

Ismét szögletet végezhetett el a mexikói válogatott a 70. perc környékén, a beívelt labdára Marquez érkezett, mindenki fölé emelkedett ls a kapuba bólintotta a labdát. Horvátország ezáltal nagyon nehéz helyzetbe került, bő negyed órájuk maradt arra, hogy két gól szerezzenek. Ennek megfelelően érkeztek a támadók, mint Kovacic, Rebic és Jelavic, de ez sem segített. Egy formás támadás után újra eredményes volt Mexikó: egy kontrtá vezettek a jobb oldalon, majd a középre tett labdát Guadrado helyezte a léc alá. Morenonak még a gólvonalról kellett kipiszkálnia Rebic lövését. A horvátok teljesen szétestek, újabb sarokrúgás után Hernandez volt eredményes. A végén Perisic szépített, Rakitic passza után lőtte ki éles szögből az alsót. Rebic a végén már nem tudott uralkodni magán, nagyon csúnyán odarúgott Penanak, így mehetet zuhanyozni.

Horvátország így kiesett, Mexikó pedig Hollandiával találkozik a legjobb 16 között.

Horvátország – Mexikó: 1-3
Gólszerzők: Perisic 87. ill. Marquez 72. Guadrado 75. Hernandez 82.
Kiállítva: Rebic 89. (Horvátország)

Horvátország: Pletikosa – Srna, Corluka, Lovren, Vrsaljko (Kovacic 58.) – Rakitic, Pranjic (Jelavic 74.) – Perisic, Modric, Olic (Rebic 69.) – Mandzukic
Mexikó: Ochoa – Rodríguez, Marquez, Moreno – Vazquez – Aguliar, Herrera, Guardado, Layun – dos Santos (Hernandez 62.), Peralta (Pena 79.)

http://youtu.be/7wNPsIMjomc
Galeß