Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Diego Costa betalált, győzelemmel rajtolt a Chelsea – eredméynek, tabella

Győzelemmel kezdte a szezont a Chelsea, mely idegenben az újonc Burnley otthonában vendégszerepelt a Premier League 1. fordulójának zárómérkőzésén. Sallangmentes játék, Diego Costa gól, kiszoruló Cech és egy nagy visszatérő Drogba személyében, avagy zsebben Mourinho első bajnoki győzelme.

Nem kezdték megilletődve a mérkőzést a hazaiak, s a 8. percben Jutkiewicz a vezetést is megszerezhette volna, ám ziccerben centikkel a bal kapuba mellé lőtt. A 14. minutumban aztán már nem volt mese, Courtois szezonbéli első kapott gólját könyvelhette el, miután egy kipattanót Arfield kapásból bombázott a hálóba. A válaszra azonban nem kellett sokat várni Diego Costa szerezte meg első Premier League találatát. A 21. percben aztán Fabregas adott kiváló labdát, melyet Schürrle szelídített meg, majd helyezett el a Heaton mögötti hálóban. Ahelyett tehát hogy az elején 2-0-ra meglépett volna az újonc a londoniak kegyetlenül kihasználták helyzeteiket és pillanatok alatt fordítottak. A 31. percben aztán Diego Costa és Heaton találkozott a tizenhatoson belül, a játékvezető műesésért sárgát adott a tizenegyest reklamáló spanyolnak, ám az esetet nézegetve, ha picit is, de úgy tűnik, a kapuvédő elérte a támadót, tehát akkor sem szólhattak volna a hazaiak, ha a sípmester büntetőt ítél. Tizenegyes nem, újabb gól azonban volt, három minutummal később ismételten Fabregas készített elő, míg a befejezés ezúttal Ivanovic nevéhez, illetve fejéhez fűződik. A harmadik gól után láthatóan visszább vett a Chelsea, ez pedig rá is nyomta a mérkőzésre a bélyegét.

A második játékrész elején egy Arfield löketet jegyezhettünk fel, mely veszélyesen tartott a háló felé, azonban Courtois a játékszer útjába állt. A továbbiakban többnyire mezőnyben folyt a játék, három-három kapuralövést jegyezhettünk fel mindkét oldalon, ám egyik sem talált kaput. A végén Mourinho becserélte a klublegendát, avagy újra Chelsea mezben láthattuk Drogbát, aki visszatért korábbi sikerei helyszínére. Győzelmével, illetve lőtt góljainak számával a Chelsea jelenleg a listavezető egy forduló után.

Burnley – Chelsea 1-3 (1-3)
Burnley, Turf Moor 21400 néző; Vezette: Michael Oliver
Burnley: Heaton – Trippier, Duff, Shackell, Mee – Taylor (Kightly 70.), Marney, Jones, Arfield, Ings (Sordell 82.) – Jutkiewicz (Barnes 70.)
Chelsea: Courtois – Ivanovics, Cahill, Terry, Azpilicueta – Fabregas, Matics – Schürrle (Willan 78.), Oscar (Mikel 82.), Hazard (Drogba 84.) – Diego Costa.
G: Arfield (14.) ill. Diego Costa (17.), Schürrle (21.), Ivanovic (34.)
Sárga: – ill. Diego Costa (31.)
Kiállítás: – ill. –

Premier League, az 1. forduló eredményei:
Manchester United – Swansea 1:2
Leicester – Everton 2:2
Queens Park – Hull 0:1
Stoke – Aston Villa 0:1
West Bromwich – Sunderland AFC 2:2
West Ham United – Tottenham 0:1
Arsenal – Crystal Palace 2:1
Liverpool – Southampton 2:1
Newcastle United – Manchester City 0:2

A bajnokság állása:
1. Chelsea 3 pont (3:1), 2. Manchester City 3 p. (2-0), 3. Arsenal 3 p. (2-1), 3. Liverpool 3 p. (2-1), 3. Swansea 3 p. (2-1),… 9. Everton 1 p. (2-2),… 13. Manchester United 0 p. (1-2)

A góllövőlista élmezőnye:
1. Berahino (West Brom) 2 gól


Burnley 1-3 Chelsea Premier league 2014 – Full… by sporttvks
Arrow