Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Osztrák Kupa: 12 rúgott a Salzburg – eredmények

Az Osztrák Kupában feledtette bajnoki gondjait a Salzburg, mely ezúttal 12 számolt rá soros ellenfelére, a harmadik ligás Wiener gárdájára. Ezzel Alan és társai ott vannak a nyolcaddöntőben, úgy, hogy két mérkőzésen 22 gólt lőttek. Mint ismeretes az 1. fordulóban a szintén harmadik ligás Sollenau kapott egy tízest.

Wiener (III.) – Salzburg: 1-12 (1-4)
G: Pollack ill. Alan (3), Sabitzer (2), Soriano (2), Kampl, Leitgeb, Bruno, Quaschner, Soura -öngól

Ami az első osztályú csapatok szereplést illeti,a tíz együttesből immáron csak nyolc van talpon, ám ez a forduló előtt is borítékolható volt, ugyanis a sorsolás következtében két párharc is élvonalbéli együttesek ütközetét hozta. A többi élvonaléli klub egyébként kapott gól nélkül hozta le idegenbéli mérkőzését alacsonyabb ligás ellenfelével szemben, ez alól kivétel a Salzburg, mely egy gólt azért bekapott. Jól szerepeltek a második ligás csapatok is, az osztálykülönbség többnyire meglátszott. Egyetlen egy ízben borult a papírforma, a Ritzing legyőzte a második ligás Hornt, mely így egyedüliként képviseli a harmadik vonalat majd a nyolcaddöntőben.

A Salzburg kapuját egyébként Gulácsi Péter védte, aki úgy fest kirobbanthatatlan a bajnok kapujából, még a kupamérkőzések alkalmával is.

A 2. forduló további eredmények:
Neustadt – Admira 3-2
Ried – AC Wolfsberger 0-1
Vorwarst (III.) – Grödig 0-2
Wallern (III.) – Rapid Wien 0-1
Kitzbuhel (III.) – Austria Wien 0-5
Hohenems (IV.) – Altach 0-5
A. Salzburg (III.) – Sturm Graz 0-5
Lafnitz (III.) – Hartberg (II.) 0-2
ATSV Wolfberger (III.) – Innsbruck (II.) 0-3
Micheldorf (IV.) – Mattersburg (II.) 0-4
Ritzing (III.) – Horn (II.) 2-0
Lankowitz (IV.) – LASK Linz (II.) 0-3
Neusiedl (III.) – Kapfenberg (II.) 1-4
Johann (III.) – St. Pölten (II.) 1-2
Kufstein (III.) – FAC Wien (II.) 1-6

Arrow