OTP Bank Liga: Fontos pontokat hullajtott a Videoton, nem bírt egymással a Kövesd és a Paks
Fontos pontokat vesztett el a Videoton és a Paks is.
Fontos pontokat vesztett el a Videoton és a Paks is.
Komoly feladat várt ma délután az Everton együttesére, amely kiesés ellen foggal-körömmel küzdő Sunderlandhez látogatott. Persze nem csak a „Fekete Macskáknak”…
4 gólos döntetlenre végzett a Celta Vigo és a Real Sociedad egymással.
A már-már kvöethetetlen alsóházi csaták mellett, amelyek elsősorban a kiesők személyét hivatottak eldönteni, a Tottenham is pályán. A londoniaknak még matematikai…
A Bundeslig 30. fordulójának szombati meccsözönében sok gól született a megszokásoknak megfelelően. A kiesé ellen küzdő Hamburg és Nürnberg kikaptak, a Stuttgart az utolsó percben vesztett három pontot.
Ma kora este kerül sor a Bundesligában, a Bayern München – Borussia Dortmund rangadóra. A Ruhr-vidékiek utoljára 2011. november 19-én hozták el a bajor…
Szerencsére gólgazdag mérkőzést hozott a Ligue 1 pénteki nyitánya, a 33. fordulóban. A tegnapi derbi résztvevői, a 2010-es bajnok Marseille, illetve…
Nehéz épkézláb magyarázatot adni Tim Sherwood alkalmankénti érdekes megnyilvánulásaira. A Tottenham meccsein mindig ezer fokon égő menedzser csak decemberben vette…
A Paris Saint-Germain kiesése a Bajnokok Ligájából talán már nem is tűnik akkora csapásnak, az egyébként sérült Zlatan Ibrahimovic számára.
Valósággal lejátszotta a pályáról tegnap a Real Madrid U19-es együttesét, a Benfica hasonló korosztályú csapata. Történt mindez a svájci Nyonban, az UEFA Youth League…
A szezon elején nem kis félelmekkel néztek szembe a Paris Saint-Germain szurkolói, hogy a klubtörténetének egyik legnépszerűbb edzője, Carlo Ancelotti a frissen…
Mondhatni csonka fordulót rendeznek az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) 34. fordulójában, mely…
Három mérkőzéssel folytatják a hétvégén a rájátszást a hölgyeknél. Az MTK ezúttal csak szerdán lép pályára.
A Bundesliga 30. fordulójának nyitómérkőzésén az FC Schalke 04 a Veltins Arénában az Eintracht Frankfurt együttesét látta vendégül.
Négygólos vereséget szenvedett a női nemzeti csapat Helsinkiben is csütörtök késő délután, miközben a csoport másik összecsapásán Franciaország legyőzte Ausztriát.
Immáron hivatalos, hogy Adrián Ramos elhagyja a szezon végén a német fővárost és a Borussia Dortmund játékosa lesz. A kolumbiai pótlására a Bundesliga 2-ből érkezhet csatár.
A holland legenda, Johan Cruyff úgy véli, hogy egykori klubja, az FC Barcelona rossz útra tévedt. A katalánok 90-es évekbeli reformere éles kritikával illette…
Már készülnek a tervek a 2020-as labdarúgó EB-re, amelyen már nem egy ország, hanem a kontinens több nagyvárosa adhat otthont. Magyarország egy új, modern Puskás stadionnal pályázna, akár beugróként is.
A 12 éves Michael Steven könnyek között fogadta, hogy a sérült Radamel Falcaoval találkozhatott. A srác lelkesedése hatalmas, gyakorlatilag a kolumbiai sztár…
A történelem egyetlen háromszoros világbajnok játékosa, Pelé elárulta, hogy ő bizony ha karrierje során Európába igazolt volna, akkor bizony a Barcelonát választja, a Real Madriddal szemben.
Mindhárom nagyágyúnak kötelező a győzelem.
A Borussia Dortmund visszavásárolja Nuri Sahint a Real Madridtól a nyáron