Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Morata visszatérhet?

Kedd este csattanós választ adott Alvaro Morata a madridi vezetőknek, miután góllal köszönt be előző csapatának a Bajnokok Ligája elődöntőinek első mérkőzésén.

Kép: www.fansshare.com

Kép: www.fansshare.com

A 22 éves támadó még az előző nyáron hagyta el a Real Madridot, hogy Olaszországban nyisson új fejezetet karrierjében. A Juventusnál tárt karokkal várták, és nem is kellett sokat várni ahhoz, hogy meghálálja a bizalmat. Morata egyre inkább megtalálta a helyét Torinóban, mostanra pedig húzóemberré vált – kedden góllal bizonyított a királyiaknak.

Nem ez az első eset, amikor nem bíztak meg kellően a saját nevelésű játékosukban a Realnál: legutóbb például Carvajal járt így, aki nem tudta kiharcolni magának a kezdő státuszt, így Németországba került, onnan pedig visszavásárolták őt. Morata esete annyiban más, hogy az ő klubváltásakor már azonnal lehetett erről olvasni. A sajtóban rögtön felhozták ezt a témát, hogy várhatóan a madridiak majd csak jó sok pénzért tudják őt visszaszerezni..

Mert vissza akarják. Itt-ott megjelentek már erről is cikkek a nemzetközi sajtóban, de ez a mostani szituáció tényleg adja magát: Madridban csatárgondok vannak, és Morata kezd beérni. Az as.com arról ír, hogy a Realnak opciós joga van Morata visszavásárlására. A Juventus 22 millió euróért szerezte meg őt, a nyáron pedig 30 millióért tudná őt visszavásárolni a Real. Ez az összeg 2016-ban már 36 millióra nő, vagyis nem tanácsos tétlenkedni a Real részéről  – amennyiben szeretnék visszaszerezni a csatárt.

Morata egyébként jól érzi magát Torinóban – legalábbis nyilatkozataiból ez derül ki, és nem gondolkozik a visszatérésen. Egyelőre.

Baranyai Balázs