A francia együttes egy komolyabb összeget sem sajnálna a játékosért…
38 esztendősen úgy döntött, nem folytatja tovább…
Nem léphet pályára Uruguay és Brazília ellen…
Kis híján a sorozat abszolút rekordere…
Már a francia válogatottba is meghívót kapott…
Ismerős környezetben ülhet le a kispadra…
Kérője azonban eddig még nem akadt…
A műtétet viszont megúszta a középpályás!
Immáron nem kell találgatni, megvan az FC Barcelona első “nyári” igazolása, ezt a klub hivatalos honlapján jelentette be. Habár a FIFA kizárás miatt télig még egyik sorozatba sem nevezheti új játékosát a katalán klub, az üzlet megköttetik, s Aleix Vidal a csapattal készülhet majd a debütálásra.
A 25 esztendős labdarúgó mind a Barcelona, mind pedig a Real Madrid akadémiáján megfordult, ifjú labdarúgó létére egy igazi költözőmadárnak számított. Profi karrierjének első említésre méltó állomása Almeria volt, 2011 és 2014 között erősítette a klubot, majd tavaly nyáron lecsapott rá a Sevilla. Ekkoron 2,5 millió euró volt a piaci értéke, az andalúz klub pedig 3 milliót tett le érte az asztalra. Ezt az összeget szépen megsokszorozza most a Barcelona, mely egyes hírek szerint 17, míg mások szerint 20 millió eurót tesz le az asztalra.
Aleix Vidal remek szezont futott a Sevillával, jól szerepeltek a bajnokságban, s megnyerték Európa második számú kupasorozatát. A posztját tekintve jobb oldali védőként és szélsőként is bevethető labdarúgó 2020-ig ír alá, tehát öt éves kontraktust kötnek a felek.
Az aláírásra hétfőn a délutáni órákban kerül sor, azt követően, hogy az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon átesett a spanyol játékos.
Őszi Ádám
A francia együttes egy komolyabb összeget sem sajnálna a játékosért…
38 esztendősen úgy döntött, nem folytatja tovább…
Nem léphet pályára Uruguay és Brazília ellen…
Kis híján a sorozat abszolút rekordere…
Már a francia válogatottba is meghívót kapott…
Ismerős környezetben ülhet le a kispadra…
Kérője azonban eddig még nem akadt…
A műtétet viszont megúszta a középpályás!
Továbbra is remekel vele a csapat!
Brazil labdarúgót szemeltek ki a Vörösök…
A klubelnök erősítette meg a változást…
A klub nyitott az ötletre…
Több nagy múltú csapat került a mezőnybe…
Komoly összegre számítanak támadójukért a németek…
A hosszú ideje rebesgetett létszámemelés is szóba került…
Leírhatatlan boldogság érte az újoncot…
Kialakult néhány izgalmas négyes…
Hivatalos bejelentés egyelőre nem született…
Sikerült bennmaradni az A-ligában…
Megannyi klub érdeklődik a játékos iránt…
Ezredik mérkőzését játssza a nemzeti csapat…