Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Női BL: Nem sikerült a bravúr

Elsőre nem ment, de lesz jobb is. A Ferencváros szoros meccsen kapott ki a házigazda Twentétől.

Nagyot küzdött a zöld-fehér lánysereg, de sajnos vereséggel kezdte a BL-kvalifikációt. - fotó: fradi.hu

Nagyot küzdött a zöld-fehér lánysereg, de sajnos vereséggel kezdte a BL-kvalifikációt. – fotó: fradi.hu

Ahogyan várható volt, nagy érdeklődés kísérte a női Bajnokok Ligája selejtezőjét Hollandiában A Twente ugyanis a jelenlegi legjobb holland alakulatnak számít, és ezt bizonyította is a Fradi elleni kvalifikációs találkozón. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott. Az első lehetőség Fenyvesi Evelin előtt adódott, de szabadrúgása elkerülte a hazaiak kapuját, majd Zágor Bernadett ziccerét fogta Ubachs. A folytatásban egyre inkább fölénybe kerültek a hollandok, de helyzetig nem nagyon tudtak eljutni. Az első nagyobb holland lehetőségre a félidő derekáig kellett várni, amikor is van de Sanden lövését védte remekül Samu Anna. Hogy a Twentét sikerült meglepni a szervezett futballal, mi sem bizonyítja jobban, hogy az első negyvenöt percben további zöld-fehér helyzetecskék adódtak. Egészen a játékrész hajrájáig, amikor a hollandok egy szűk tíz perces periódusban beszorították a zöldeket, ám nem lett komolyabb veszély.

Fordulás után ellenben gyorsan előnybe kerültek a vendéglátók. Egy lövés után a kipattanót Renfurm lőtte Samu kapujába, a magyar kapus hiába vetődött. A gól megnyugtatta a hollandokat, akik újabb helyzetekkel jelentkeztek, Samu Annának végig résen kellett lennie, amit meg is tett a cerberus. De a félidő derekán elég volt egy figyelmetlenség, és megduplázta előnyét a házigazda. Bognár szabálytalankodott a tizenhatos előterében, van der Gragt szabadrúgása után Renate Jansen vette be a végig jól küzdő Fradi kapuját. A hátralévő időben mezőnyfölénybe kerültek a piros mezesek, de újabb gólt már nem tudtak szerezni. Összességében megérdemeltnek mondható a hazaiak sikere, de ne feledjük, a Fradi ellen immár csak a sztárcsapatok mehetnek biztosra. Dörnyei Balázs kezdőként számolt az újonnan szerződtetett Bulatovic, Addo duóval, akik kifejezetten jól mozogtak, más kérdés, hogy a gól nekik sem jött össze. Folytatás csütörtökön az izraeli ASA Tel-Aviv ellen, akik kiütötték luxemburgi ellenfelüket, így átmenetileg vezetik a csoportot. Az sem lesz könnyű menet, de bízzunk a jobb folytatásban.

Joggal volt csalódott Dörnyei Balázs (jobbra) a Twente elleni meccs után. - fotó: fradi.hu

Joggal volt csalódott Dörnyei Balázs (jobbra) a Twente elleni meccs után. – fotó: fradi.hu

„Tudtuk, hogy a Twente egy nagyon erős, nálunk jobb csapat, de ez az első félidőben nem derült ki. Addig pariban voltunk a hollandokkal, sőt talán több lehetőségünk volt a gólszerzésre. Sokkal kevésbé volt egyoldalú a meccs, mint arra sokan számítottak, de ezen a szinten már fél helyzetből gólt kell tudni lőni. Azt sajnálom, hogy a Twente mindkét találata pontrúgás utáni lecsorgóból született – ilyen szituációkból nem szabad gólt kapni. Reális különbség alakult ki, és bármilyen fura ezt kimondani, ennek most örülhetünk, noha nyilván egy álommal szegényebbek vagyunk. Akkor vehetnénk fel a versenyt a Twente-szintű csapatokkal, ha több időnk lenne felkészülni, ha rendszeresen ilyen meccseket játszanánk – ők ezt megtehetik, mi nem. Ezekre a találkozókra alsóházi magyar csapatok ellen nem lehet felkészülni – ugyanezt tapasztalták meg a fiúk is. El kell gondolkodni azon, hogy hogyan tudunk évente sokkal több ilyen szintű meccset játszani. A következő meccsünk sem lesz könnyű, egy velünk hasonló erejű csapattal mérkőzünk. A papírformát nem sikerült borítanunk, de szeretnénk két győzelemmel hazamenni. A csütörtöki is egy jó nemzetközi meccs lesz, amellyel tovább épülhet fiatal csapatunk. Lehetne panaszkodni a balszerencsére, hogy nehéz sorsolást kaptunk, de épp ilyen meccsekre van szükségünk, hogy jövőre még felkészültebben, még gyorsabban, még erősebben tudjunk futballozni hasonló ellenfél ellen. Merthogy az a célunk, hogy jövőre is a Bajnokok Ligájában indulhassunk.” – értékelt a lefújás után Dörnyei Balázs.

Twente – Ferencváros 2-0 (0-0)
Hengelo, 1000 néző, vezette: Marte Sørø (norvég) (Ann-Marie Sjøvika (norvég), Hasmik Gharibyan (örmény) – Knarik Grigoryan (örmény)
Twente: Ubachs – Roetgering, van der Gragt, Kerkdijk, Renfurm (Erman, 55.) – Heuver, Roord, Munstermann – van de Sanden (van de Ven, 84.), E. Jansen, R. Jansen
Ferencváros: Samu A. – Mosdóczi, Viczai K., Zlidnis, Nagypál F. – Cankovic (Horváth Zs., 71.) – Bognár E., Addo, Zágor (Bokor A., 65.), Fenyvesi E. – Bulatovic (Orji, 59.)
g.:Renfurm (49.), R. Jansen (67.)
s.:

A másik mérkőzésen:
ASA Tel-Aviv – Jeunesse Junglinster 5-1 (1-0)
g.: Avital (36., 83.), Shenar (49., 65.), Graiver (78.) ill.: Ghodbane (68.)

A csoport állása:
1. ASA Tel Aviv 3 p. (5-1), 2. Twente 3 p. (2-0), 3. Ferencváros 0 p. (0-2), 4. Jeunesse Junglinster 0 p. (1-5)

További eredmények:
1. csoport:
Sarajevo – Vllazina 5-0
Minsk – Konak 10-1

2. csoport:
NSA Sofia – Dragon 6-0
PAOK – Glentoran 4-0

3. csoport:
Stjarnan – Hibernians 5-0
Apollon – KÍ 2-0

5. csoport:
Olimpia Cluj – Pärnu 4-0
Pomurje – Ekonomist 4-0

6. csoport:
Osijek – Noroc 4-0
Sp. Subotica – Benfica 2-1

7. csoport:
Medyk Konin – Cardiff Met 5-0
Wexford Youths – Gintra 1-0

8. csoport:
PK-35 – Nové Zámky 9-0
Kharkiv – Rigas Futbola skola 4-1

Gavalovits Sándor