Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kidőlt az Arsenal középpályása

Arsene Wengernek minden évben meggyűlik a baja a sérülékeny játékosaival – most ismét kezdetét vette ez a fajta sorozat: egy alapember esett ki rögtön a szezon elején.

Kép: ibitimes.co.uk

Kép: ibitimes.co.uk

Az Arsenal menedzsere sajtótájékoztatót tartott ma délután, ahol elmondta: az ágyúsok fiatal középpályása megsérült, így két hónapig nem állhat a csapat rendelkezésére.

A fiatal francia, Francis Coquelin térdsérüléssel bajlódik, így lemarad majd csapata két utolsó BL-csoportmeccséről és néhány bajnoki találkozóról is.

Coquelin esetében a West Brom elleni szombati 2-1-es vereség alkalmával vetődött fel a gyanú, hogy akár hetekre is kieshet majd – akkor szalag problémákra gyanakodtak.

Arsene Wenger úgy fogalmazott, hogy a novembert nagyon meg kell majd nyomniuk – Coquelin mellet Mikel Arteta is hiányzik majd a csapatból egy ideig.

Megerősítették, hogy a Zagreb elleni BL-meccsen már játszhat a felépülő Aaron Ramsey, de nem valószínű, hogy a kezdőcsapatban is láthatjuk majd.

Wenger elmondta még, hogy Flamini és Chambers is alkalmas lehet majd a francia pótlására, de nem tagadta a feltevést, miszerint a télen igazolni kéne erre a pozícióra.

Baranyai Balázs