Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Portugál válogatottal erősíthet az Arsenal

Még az is kérdésként lebeg a levegőben, hogy Arsene Wenger irányítja-e a következő szezonban az Arsenal együttesét. A klub és a szakember nyilvánvalóan már tudja a választ. A francia minden bizonnyal kitölti szerződését, s ha így lesz, érkezhetnek a kiszemeltek. Ezúttal egy  ifjú portugál a védelembe. Legalábbis a sajtó erről értesült.

Raphael-Guerreiro

Sokak számára még viszonylag ismeretlenül csenghet Raphael Guerreiro neve. A 22 esztendős bal oldali védő a francia élvonalban keresi kenyerét, s 3 alkalommal a portugál válogatott címeres szerelését is magára ölthette.  Sőt, egy gólt is jegyzett ezeken a mérkőzéseken védő létére, s jelenleg is ott van Fernando Santo a bolgárok és a belgák ellen készülő keretében. Ezáltal könnyen elképzelhető, hogy a nyári kontinenstornánk is ott lesz a portugál-francia kettős állampolgárságú védő, aki gall földön nevelkedett, válogatott színtéren mégis Portugália mellett tette le a voksot.

Guerreiro a Cean nevelése, de 2013 óta a Lorient labdarúgója. A fekete-narancssárga 2,5 millió eurót tettek le érte az asztalra, ez az összeg pedig többszörösére változhat, amennyiben az Arsenal érdeklődése tényleges és komoly. A transfermarkt.de jelen állás szerint 7,5 millió euróra becslik piaci értékét, a felek között pedig 2017 nyaráig érvényes kontraktus van, így a Lorient még irányíthatja a tárgyalásokat.

Őszi Ádám