Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Tottenham lecsapna a Real Madrid középpályására!

A Tottenham Hotspur szemet vetett a Real Madrid alkalmazásában lévő középpályásra – állítja az AS. A londoni klub remekül teljesít az idei kiírás folyamán, főleg a bajnokságban. Ebből kifolyólag biztosan ki lehet jelenteni azt, hogy Pochettinoék terveznek némi erősítést a jelenlegi kereten, a még nagyobb célok érdekében. 

Real Madrid CF v Real Sociedad de Futbol - La Liga

A spanyol lap értesülése szerint a Tottenham érdeklődik a Real Madrid középpályása, nevezetesen Mateo Kovacic iránt. Az Internazionale tagjaként többször is megmutatta azt, hogy óriási jövő előtt állt, viszont a “királyi gárda” színeiben eddig nem igazán teljesítette az elvártakat, így egyáltalán nem kizárt, hogy a szezon végeztével távozni fog. Jelen állás szerint a Spurs egyáltalán nem lenne számára visszalépés, hiszen a londoni klub remekül teljesít a Premier League-ben, illetve biztosra vehető az is, hogy jövőre ott lesznek a Bajnokok Ligájában. 

Mateo Kovacic a Dinamo Zagreb csapatánál vált profi játékossá, aki 2013 januárjában került az Interhez. A milánói gárdánál gyorsan az egyik legjobb lett, ahol minden frontot egybe véve 97 mérkőzésen léphetett pályára, ezalatt pedig 8 gólt szerzett és 11 találatot készített elő társainak. A 2015-ös nyári átigazolási piac folyamán a Real Madrid 31 millió eurót pengetett ki az ifjú labdarúgó játékjogáért. A horvát középpályás eddig 29 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, mely során 1 alkalommal vette be az ellenfelek hálóját illetve 2 gólpasszt osztott ki. 

Képforrása: metro.co.uk

Németh Boldizsár