“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Mostanában felreppentek a hírek, miszerint Zabaleta játékára nem igazán kíváncsi Pep Guardiola, sőt egyes hírek szerint az Inter és a Roma versenyben is van az aláírásáért. Nos ebből következik, hogy fel kell készülni a távozására/pótlására.
A Manchester City megfigyelői nem is lustálkodtak. A Serie A-ban szereplő Torino csapatának szélsőjét jegyezték fel, mint leigazolandó játékost. Nevezetesen Bruno Perest. The Sun szerint már meg is érdeklődte az angol csapat a futballista értékét. Az olaszok úgy 17 millió fontra lőtték be a brazil szélső bekket.
Bruno Peresről tudni kell, hogy 26 éves az itáliai liga egyik legjobb vonal menti védőjeként tartják számon. Elképesztő sebessége és rúgótechnikája van. Két éve robbant be igazán a köztudatba és azóta a Juventus, a Roma és az Inter is próbálkozott a leigazolásával.
Aki nem ismerné, íme egy hosszabb összeállítás a legjobb megmozdulásairól.
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?