Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Borussia Dortmund számára bezárult az átigazolási piac!

A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Borussia Dortmund vezérigazgatója, nevezetesen Hans-Joachim Watzke a Bild vasárnapi számának adott interjújában elárulta, hogy számukra lezárult a nyári átigazolási piac. 

4199204_3_01001045265

A Borussia Dortmund idén is kénytelen volt elbúcsúzni néhány sztárjától, szám szerint háromtól. Mats Hummels a Bayern München, Henrikh Mkhitaryan a Manchester United, míg Ilkay Gündogan a Manchester City színeiben folytatja pályafutását. No, ezúttal a német csapat sem tétlenkedett az átigazolások terén, hiszen 8 új labdarúgó érkezést jelenthették be. A BVB megkaparintotta Mario Götze, Sebastian Rode (mindketten Bayern), Ousmane Dembele (Rennes), Marc Bartra (Barcelona), Emre Mor (Nordsjaelland), Raphael Guerreiro (Lorient), Mikel Merino (Osasuna), és André Schürrle (Wolfsburg) játékjogát. Ebből kifolyólag tehát érthető, hogy az együttes nem tervez további igazolásokat a nyár folyamán. 

“A dolgok jelenlegi állás szerint nem lesz több új érkező az átigazolási időszak vége előtt. Elegendő labdarúgónk van jelen pillanatban.” – nyilatkozta Watzke a Bildnek. 

Németh Boldizsár