Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megvan a Valencia új trénere! – hivatalos

Rutinos olasz szakember került a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Valencia élére – számolt be róla az együttes hivatalos honlapja. A “denevérek” újdonsült menedzsere utoljára Törökországban dolgozhatott. 

imagen70673g

Cesare Prandelli lett a Valencia új vezetőedzője, akivel 2018 júniusáig kötött szerződést a spanyol együttes. A 59 esztendős olasz szakember legutoljára a Galatasarayt irányíthatta, a neves török együttes élére 2014 nyarán nevezték ki, de a rossz szereplés miatt novemberben búcsút is intettek neki. 

Cesare Prandelli első jelentősebb sikerét a Hellas Verona élén érte el, amikor is az 1998/1999-es szezonban felvezette őket a Serie A-ba, majd pár évvel később ezt a Veneziával trénereként úgyszintén véghez vitte. Az olasz úriember 2002-ben a Parma menedzsere lett. A nagy múlttal bíró gárdánál remek munkát végzett, így két szezonnal később még magasabb szintre léphetett volna. Prandelli 2004 nyarán az AS Romához került, ám felesége súlyos betegségben szenvedett, így a szezon kezdete előtt lemondott posztjáról… Egy évvel később a Fiorentinál kapott állást, ahol 5 idényen keresztül dolgozhatott. A firenzei alakulatot stabil élcsapattá formálta. A bajnokság mellett nemzetközi szinten is sikerült elérniük néhány szebb eredményt. Az olasz válogatott a 2010-es Vb-n rendkívül alul teljesített, Lippi pozícióját pedig ő örökölte meg ezután. A 2012-es Eb-n a squadra azzurra a döntőig menetelt az ő vezérletével, majd a 2013-as konföderációs kupán bronzérmesek lettek. Ebből kifolyólag Olaszországban reménykedtek abban, hogy a Világbajnokságon jól fog szerepelni a csapat, ám ez nem így lett.