Elsőre is szembetűnő volt, hogy valami nem működött a magyar labdarúgó válogatott játékában a hét elején, amikor a csapat Lettországban próbált szerencsét – most megnéztük még egyszer, mi lehetett a gond.
Már a kezdőcsapatból is egyértelműen látszódott, hogy a német kapitány támadólag kíván fellépni. Bese és Korhut beállítása arra utalt, hogy a széleken igyekszünk majd létszámfölénybe kerülni – mind a két játékos a három belső védős szisztémában játszik a klubjában, ami elég sok támadási feladatot jelent nekik. Ezúttal mondjuk csak két középhátvéd kapott helyet köztük, ám az ő feladatukat ez nem befolyásolta. A középpálya közepén is csak a két kifacsart emberünk, Gera és Nagy Ádám szűrt – harmadik ember bent nem volt, elvégre Nikolics inkább volt támadó, mint középpályás.
Próbáltam elméleteket gyártani arra, hogy mire fel voltunk ennyire magabiztosak – elvégre ilyen összeállítással csak akkor lehet pályára lépni, ha biztosak vagyunk a dolgunkban. A lettek helyzetei később persze rávilágítottak arra, hogy ez a terv koránt sem volt annyira átgondolva, mint kellett volna – ettől függetlenül nem mindegy, hogy miért kockáztattunk ennyit. A legésszerűbb gondolatom az volt ezzel kapcsolatban, hogy Storck azt hitte, a lettek beállnak majd a saját kapujuk elé bunker-alakzatba és próbálják majd szűkíteni a területeket. Amennyiben tényleg erre számított, akkor hatalmas meglepetés lehetett számára amikor meglátták, hogy a hazaiak rögtön az elejétől fogva letámadnak.
Keményen kezdtek a sötét mezesek, ami eléggé megnehezítette a labdakihozatalokat. Kapkodva kellett kevesebb lehetőségből jól gazdálkodni a passzoknál.
Az ő szemszögükből pedig ez egy rendkívül fontos lépés volt egy esetleges pontszerzés felé, hiszen a magyar csapat a szerkezetéből adódóan elég ingatag volt. A két középpályás ugyanis nem bírta el a sok kiosztott feladatot és lényegében csak idő kérdése volt, mikor hibáznak. Eleve fáradtak voltak a Svájc elleni találkozó után, másfelől pedig – többekkel egyetemben – elég rossz napot fogtak ki. A két támadó nagyon magasan helyezkedett fönt, illetve a szélsők is gyakran kivonták magukat a játékból – Geráék munkáját ilyen értelemben nem mindig segítették eléggé a társak. Rosszul voltak elosztva a területek, így a növekvő nyomás alatt jöttek is a hibák. Lényegében a lett csapat összes helyzete középpályás labdaszerzés után alakult ki.
Építkezés. Gera és Nagy rendre megjátszható, előrébb haladva viszont vannak gondok. A széleken volt a legtöbb értelme a támadásnak, hiszen Szalait és Nikolicsot sokkal nehezebb játékba hozni. Innen is látszik, hogy Niko sokkal inkább éktársa volt Szalainak, mint egy középpályás, aki irányít.
Hátul tehát nem volt minden rendben, de mint tudjuk sikerült kapott gól nélkül lehozni a mérkőzést. De mi a helyzet támadásban? Ennyi offenzív játékossal csak sikerült kezdeni valamit nem? A válasz: közel sem annyit, mint lehetett volna. Fentebb már érintettük, hogy a középpályán rosszul voltak elosztva a területek, ami támadásban ugyanolyan hátrány volt, mint hátul. Vegyük példának a csapatkapitányt, Dzsudzsákot: nagyságrendekkel rosszabbul ment neki a játék, mint a túloldalon Gyurcsónak, ami nagyrészt nem az ő hibája volt. Kisebb csapatok ellen gyakran húzzák meg a magyar kapitányok, hogy Dzsudzsákot a jobb oldalon játszatják. Nem meglepő dolog ez, lehetett rá készülni – a lettek ezt meg is tették. Tudták, hogy a magyar játékos merre fog cselezni és merre mozog majd, így többnyire meg tudták őt gátolni a bal lábának kapura is veszélyes használatában.
Dzsudzsák túl messze a lövéshez, de megjátszható társa sincs – kikapcsolták a csapatkapitányunkat.
Dzsudzsákot tehát sikerült távol tartani, de ezen kívül kellett még valami, hogy hatástalanítsák: Nikolics. És itt ütközik ki a legjobban a Legia csatára és egy másik középpályás közti különbség. Fönt kitűnik, hogy Niko épp Szalainak a másik oldalán várja a labdát, elég messze Dzsudzsáktól. A magyar csk-nak így egyel kevesebb megjátszható társa van. Ott fut Nagy, de őt ketten veszik körbe, illetve ott megy a jobbján Bese, akivel ezen az estén még nem volt tökéletes az összhangjuk.
Dzsudzsák persze nem csak a többiek helyezkedési hibái miatt maradt ki a játékból: a félterületek üresen hagyása nemzetközi szinten már azért komolyabb edzői hibának számít, márpedig ez a jobb szélen rendszeresen előfordult. Láthatóan nagyon messze helyezkedik a társaktól Dzsudzsi, ráadásul nincs is összekötő (Nikolics) közte és a csapat több része között.
Abban az elkülönített sávban bizony lennie kéne minimum egy fehér mezesnek – hiba. Dzsudzsák és Bese néha mintha egy külön meccsen játszottak volna.
A Nagy-Gera páros és a Nikolics-Szalai duó között viszonylag nagy a terület és a bordó mezesek miatt csak minimális az esély arra, hogy valahogy megtalálják egymást a labdával. A játék a baloldalon zajlik, de Bese és Dzsudzsák még most is eléggé messze helyezkednek.
Gyurcsóra bezzeg a másik oldalon nem készültek fel ilyen jól, ami meg is látszott. Nikolics talán valamivel több időt töltött az ő oldalán, Korhut szépen kisegítette és ezúttal sikerült is élnie a lehetőséggel, nem úgy mint Elefántcsontpart ellen. Gyurcsó nagyon gyors, jó egy az egyben, amit most kamatoztatott is a tanácstalan védőkkel szemben. Kevés hibával játszott és bizonyította, hogy nagy hasznára tud lenni a csapatnak – ezúttal ő volt Storck nagy megérzése, aki egy amúgy elrontott meccset is meg tudott nyerni a csapatnak.
Más kérdés viszont, hogy Nikolics szerepeltetése ezúttal is kudarcba fulladt. És ez nem feltétlenül azért van, mert a Legia csatára gyengén játszott volna – sőt, amikor játékba került, rendre jó megoldásai voltak, plusz adott egy gólpasszt is. Most sem sikerült megtalálni a neki való helyet. A jelek szerint nem Szalai mellett/mögött van a hozzá legjobban passzoló pozíció és korábban már megfordult a szélen is és középcsatárként is – mégis többnyire a cserepadon látjuk őt viszont.
Márpedig egy ilyen képességű támadó mellőzése a magyar válogatottban luxus. Arról Svájc ellen (is) meggyőződhettünk, hogy Storck rendszerében mik az elvárások egy középcsatárral szemben. Szalai adott esetben tökéletes lehet erre a feladatra, ha jó formában van és sikerül kiszolgálni. Ha pedig ő nem elég, akkor ott vannak még Bödéék a padon – Niko viszont egy teljesen más karakter, akit épp ezért nehezebb is beleszervezni a csapat játékába. Erre irányuló próbálkozások pedig voltak, csak sikertelenek. A kapitányra még sok munka vár ezen a területen.
Nikolics sokszor előrébb helyezkedett, mint Szalai. Kötetlen pozícióban, sokat mozogva – mégis alig találták meg a társak.
Hiába játszott jól Nikolics, remek döntés volt a kapitány részéről, hogy lehozta őt a szünetben. Mindenképpen szükséges volt, hogy átálljunk a 4-2-3-1-re, ami egy stabilabb középpályát jelentett. Arról nem is beszélve, hogy a sok gyenge egyéni teljesítmény mellett Kleinheisler nagyon látványosan tündökölt. A vörös hajú játékos bemozogta a Szalai mögötti és a szélsők közötti területet, sok labdát szerzett, letámadott, passzolt és szervezett – tette mindezt olyan hatékonysággal, ahogy azt kell. A környezetében is javultak a teljesítmények: a gyenge napot kifogó Nagy Ádám, vagy épp Szalai is jobb volt a második félidőben, mint az elsőben.
A képről azonnal leolvasható a változás: Kleinheisler más pozícióban kapott lehetőséget mint Nikolics, adottságaival pedig tehermentesítette a többieket és stabilizálta a csapatot.
Habár nagyon messze vagyunk még a selejtező sorozat végétől, azért az megjegyezhető: kisebb csodára lenne szüksége a válogatottnak a második hely megszerzéséhez. A realitásokat nézve viszont a jelenlegi 3. pozíció megtartása tűnik a legésszerűbb opciónak, vagyis a következő meccseken talán kevésbé lesz nagy nyomás a csapaton. Storcknak lehet ideje kipróbálni új embereket (mint most Bese, Korhut, Vida) és megoldást találni a jelenlegi problémákra is (védelem visszarendeződése, Nikolics helyének megtalálása) a játék további fejlesztése mellett.
Többek között ezért is lesz majd érdekes a soron következő Andorra elleni mérkőzés, illetve a svédek vendégszereplése. Ezek a találkozók mind azt a célt szolgálják, hogy a következő Eb-selejtezőkön már komolyabb játékerőt képviselhessünk és építgessük a jövő csapatát. Remélhetőleg Storck kapitány úr is érzi a bizonytalanságot hátul és tesz ellene. Legközelebb kiderül, mennyit sikerült profitálni a fent felsorolt hibákból.
Baranyai Balázs
