Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Arsenal és a november

Arsene Wenger csapata évek óta novemberben száll ki végleg a bajnoki címért való küzdelemből. Mi több a francia mester irányítás óta ez a hónap a legrosszabb a csapat történetében. Sérülések, elhullajtott pontok, minden amitől egy Arsenal drukker retteg.

arsenal

Nem túlzás kijelenteni, hogy a következő 30 nap kulcsfontosságú lesz az Arsenal számára, olyan értelemben, hogy idén végre komolyan lehet-e venni a csapat bajnoki esélyeit, ugyanis beléptünk az “Ágyúsok” mumus hónapjába a novemberbe.

Arsene Wenger irányítása alatt a csapata mindösszesen 1.59-es pont/meccsátlagot tud felmutatni ebbe a hónapban 1996 óta.

A 78 mérkőzésből ezen idő alatt mindössze 36 meccset tudtak megnyerni a PL-ben. Összehasonlítva a legjobb hónapjaival, márciusban 2.18, szeptemberben és októberben pedig 2.14, valamint 2.15 ez a szám.

tabella

Nem lesz nagy segítségre ennek javulásában a sorsolás sem, ugyanis két komoly meccs is lesz a bajnokságban, ráadásul a BL-ben sem lesz sétagalopp a PSG elleni csata, mely a csoport elsőségről fog dönteni.

Az Arsenal novemberi sorsolása 2016-ban:

November 1.: Ludogorets – Arsenal –Bajnokok Ligája
November 6.: Arsenal – Tottenham – Premier League
November 19.: Man Utd – Arsenal – Premier League
November 23.: Arsenal – PSG – Bajnokok Ligája
November 27.: Arsenal – Bournemouth – Premier League
November 30.: Arsenal – Southampton – EFL Kupa

Vajon sikerrel veszi végre az Arsenal ezt a hónapot és hosszú évek óta újra ki lehet majd jelenteni, hogy a londoni csapat komoly bajnokesélyes, vagy megint elbuknak Wenger fiai?

Képek forrása: www.skysports.com