Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Válogatott: „Nem lehet szavakba önteni…” – így búcsúztak Királyék

Összesen 341 válogatottságtól búcsúzott a svédek ellen a magyar válogatott, miután civilben Hajnal Tamásnak és Vanczák Vilmosnak, míg meccsszerelésben, kezdőként Király Gábornak és Juhász Rolandnak köszönték meg a magyar nemzeti csapatban nyújtott teljesítményüket.

hunswe3

Elsőként Bernd Storck szavait adjuk közre, aki köszönetet mondott Király Gábornak és Juhász Rolandnak, majd értékelte a mérkőzést is. „Szeretném megköszönni Gábornak és Rolandnak az együttműködést. Köszönöm a munkájukat, minden jót kívánok nekik, ezt a meccset értük játszottuk. Ami a mérkőzést illeti: jó teszt volt, nagyon erős csapattól kaptunk ki. Az első félidőben nem játszottunk jól, a másodikban megpróbáltunk futballozni, de láttuk a különbséget a topcsapatok játékosai és a mieink között. Látjuk, hol tartunk, van még miben fejlődnünk.” – fogalmazott a kapitány a lefújás után az M4 Sport kamerái előtt.

Nem sokkal később a sajtótájékoztatón bővebben is beszélt a találkozóról. „Jó, tanulságos mérkőzés volt a számunkra. Látnunk kellett, hogyan tudunk teljesíteni egy ilyen csapat ellen, mint a svéd, amelynek komoly tapasztalata van nemzetközileg, rendre ott van a világversenyeken. A különbségek megmutatkoztak, de ez rendben van, ezekből tudunk tanulni. Jó volt ez a mai, sok tapasztalatot gyűjtöttünk, a magyar játékosok sokat fejlődhetnek azok alapján, amiket láttak a svédektől. Egy-két futballistának még nincs kellő nemzetközi tapasztalata, nincs meg a kellő ritmusa. Az Eb után sajnos nem mindig volt lehetőség arra, hogy sokat játszassuk őket, ilyenkor a különbségek azért megmutatkoznak. Fontos, hogy nemzetközileg több összecsapást tudjunk játszani, ezek segítenek eggyel tovább lépni, mérkőzésről mérkőzésre fejlődünk.”

hangya-botka-berecz

Ezt követte egy rövid évértékelő, melyben a pozitívumokat emelte ki Bernd Storck. „A magyar futball tekintetében ez mindenképpen sikeres esztendő volt. Nemzetközi szinten helytálltunk, összességében jó meccseket játszottunk. Elégedettek lehetünk, az Európa-bajnokságon jól képviseltük az országot, s versenyben vagyunk a 2018-as világbajnokságra való kijutásért is. A selejtezőkön egy-két ponttal szerezhettük volna többet, ám a 2017-es esztendőben lesz lehetőségünk a javításra. A következő feladat az Európa-bajnok portugálok ellen jön, nehéz lesz, de vállaljuk. Elégedettek lehetünk a fejlődéssel, a fiatalok beépítésével, láthatjuk, vannak tehetségeink, a jövőre nézve ez nagyon pozitív.”

nemo

Sok újoncot avatott Bernd Storck ezen az összecsapáson, így Hangya Szilveszter, Berecz Zsombor, Nagy Dominik, Botka Endre és Megyeri Balázs is első alkalommal lépett pályára a felnőttek között a meggypiros dresszben. Ami azt illeti, talán Berecz Zsombor bemutatkozása volt üde színfolt. A találkozót végigjátszó Németh Krisztián szerint lehet építeni a fiatalokra a jövőben. „Szerettünk volna gólt szerezni természetesen, de nem úgy sikerült a mérkőzés, ahogy elterveztük – értékelt az Al-Gharafa támadója. – Voltak lehetőségeink, de nem találtuk a megfelelő ritmust. Örülünk, és köszönjük szépen, hogy ennyien kijöttek, és végig szurkoltak nekünk. A fiatalok, akik pályára léptek, nagyon tehetségesek, és megmutatták, hogy lehet majd rájuk számítani. Most futballoztunk ilyen felállásban, néha pontatlanul játszottunk, de a jövőben bátran lehet használni a fiatalokat. Két legendát búcsúztattunk. Roliék nagyon hiányoznak majd, nemcsak a pályán mutatott játék miatt, hanem azért is, mert remekül tartották össze a csapatot. Reméljük, tudjuk őket pótolni, nekik meg sok sikert kívánok.”

kiraly-juhasz

És akkor a – pályán – elbúcsúzók nyilatkozata. Király Gábor huszonhat-, Juhász Roland pedig negyvennégy percet tölthetett a pályán utolsó válogatott mérkőzésén. „Ennyi volt, örültem, hogy ma itt lehettem – fogalmazott a bravúrral búcsúzó Király Gábor. – A száznyolc válogatottságomra büszke vagyok, ilyen érzésekért érdemes labdarúgónak lenni. Szavakkal el sem lehet mondani. Ez a válogatott. Itt nincs olyan, hogy csak három percet játszok, nincs felkészülési meccs, csak a válogatott. Itt mindig pörögsz, maximálisan koncentrálsz, és odateszed magad.”

juhasz

Kilencvenöt mérkőzés jutott Juhász Rolandnak, aki német kapitány (Lothar Matthäus) alatt debütált, s szintén német szakember kezei alatt játszotta utolsó mérkőzését a válogatottban. Igencsak elérzékenyülve beszélt azokról az érzésekről, amelyek megadattak neki. „Nagyon nehéz… Ennyi volt… Az elején nem gondoltam volna, hogy ennyi lesz benne. Köszönet a társaknak, hogy visszafogadtak minket. Jó volt újra köztük lenni, és a pályán velük együtt hallgatni a Himnuszt. A kezdés előtt azt kívántam nekik, hogy ők is minél többször éljék ezt át.”

Gavalovits Sándor