Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Oscar a török ligában köthet ki! – lapértesülés

A szezon elején Oscar maximálisan élvezte Antonio Conte bizalmát, stabil kezdőnek számított, aztán a Liverpool elleni hazai vereséget követően a háttérbe szorult. Azóta gyakorlatilag alig-alig kap lehetőséget az olasz trénertől, ha pályára is küldi, akkor csak nagyon minimális időre. Ebből kifolyólag egyáltalán nem kizárt, hogy a több játékidő reményében januárban valóban csapatot fog váltani, legalábbis ideiglenesen. 

fenerbahce_grunge_wallpaper_by_syndikata_np-d5yjkg4

A török élvonalbeli-labdarúgó bajnokságban szereplő Fenerbahce a januárban szeretné kölcsönvenni Oscart – állítja a Sun. A brit napilap emellett úgy tudja, hogy az isztambuli gárda másik kiszemeltje a Real Madrid színeiben futballozó Isco. Az Európa-ligában érdekelt együttes valamelyik játékost mindenképp megakarja szerezni az átigazolási időszak során. A brazil középpályást nem mellesleg 2019 júniusáig köti szerződés a londoni “kékekhez”, a transfermarkt pedig 35 millió euróra becsüli a piaci értékét. 

Oscart 2012 nyarán igazolta le a Chelsea. A brazil középpályás első szezonja ígéretesnek tűnt, de aztán a várt reményeket hosszabb távon nem tudta teljesíteni. Bár kétségtelenül alapembernek számított eddigi minden ott eltöltött idényében, viszont kimondott vezéregyéniségé nem vált. A különböző kupasorozatokban eddig 203 tétmérkőzésen léphetett pályára a fővárosi klub színeiben, melyek során 38 alkalommal volt eredményes illetve 37 gólpasszt osztott ki a társai között. 

Németh Boldizsár