Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Crystal Palace menesztett edzőjét! – hivatalos

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Crystal Palace menesztett vezetőedzőjét, nevezetesen Alan Pardew-t – adta hírül a klub mai közleményében. 

pardew_3150315b

A csapat teljesítményét látva egyáltalán nem történt meglepetés Alan Pardew jövőjét illetően. A szezon eleje jól indult a Crystal Palace számára, aztán jött az október és a novemberben. Az előbb említett hónapok folyamán a “sasok” konkréten egy bajnoki mérkőzésen sem tudtak pontot szerezni! A klub vezetősége mindent megtett a keret megerősítésének érdekében, hiszen érkezett Benteke (Liverpool), Townsend (Newcastle), Tomkins (West Ham), Mandanda (Marseille), Rémy (Chelsea) és az idény közben Flamini is. Nos, az igaz, hogy Rémyvel végül nem számolhatott, mivel a francia támadó összeszedett egy komolyabb sérülést. Azonban az igazolások ellenére nem lépett előre a csapat, sőt… A legfrissebb hírek szerint egyébként Sam Allardyce veheti át Pardew megüresedett helyét. 

Alan Pardew a 2014/2015-ös kiírás közben vette át a Crystal Palace irányítását. A klub akkoriban szintén nehéz helyzetben volt, de többnyire neki is köszönhetően stabilan bent maradt a csapat a Premier League-ben. A következő idény remekül indult a számukra, aztán rövid időn belül elfogyott a gárda lendülete, de ennek ellenére az FA-kupában a döntőig meneteltek. A “sasoknál” összesen 87 mérkőzésen keresztül dolgozhatott, ezeken az együttes 35 alkalommal nyert, 13-szor játszott döntetlent és 39-szer szenvedett vereséget.