Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Világsztár voltam, Magyarországra jöttem: Marek Heinz

Az elkövetkező hetekben, az Itt ragadt légiósok sorozatának sikerén felbuzdulva, olyan külföldi focistákat gyűjtünk össze, akik mielőtt Magyarországra igazoltak volna valamelyik nagyobb nemzet válogatottjában vagy ugyan kisebb válogatottban, de világeseményen megfordultak. Mikor idekerültek a csapból is ők folytak, aztán később az éj leple alatt elhagyták Magyarországot. Ami fontos, hogy az utóbbi húsz év játékosait vettük figyelembe, így a Vasas kiváló labdarúgója Oleg Sirinbekov, vagy a Fradi szovjet válogatott játékosa Rácz László nem szerepel a listánkban.

1. Babatunde Fatusi
2. Salomon Okoronkwo

heinz

Okoronkwo után vissza a világsztárokhoz. Azért Marek Heinzet nyugodtan nevezhetjük annak, hiszen harmincszoros cseh válogatott, aki anno még az Európa-bajnokságon szerepelt.

Heinz gólja a németek ellen a 2004-es Eb-n:

1977.08.04-én született, s 1996-ban kötötte első profi szerződését a cseh Sigma Olmütz csapatával. Négy év után indult el “világhódító útjára”, hiszen pályafutása során sok klubban megfordult. Első német klubja a Hamburger SV volt, amely egymillió-hatszázezer eurót fizetett a támadóért. Két és fél évvel később kölcsönadták a Bielefeldnek, majd visszatért a kikötővárosba, igaz nem sokáig. 2003 nyarán hazájába a Banik Ostrau csapatához került, lejárt szerződésének köszönhetően ingyen. 2004 nyarán az Eb után újból Németországba került, ezúttal a Borussia Möchenladbach gondolta úgy, hogy fizet érte, s 2,3 millió eurót csengetett ki a játékjogáért. Egy évig maradt a németeknél, ekkor ugyanis a török sztárklub a Galatasaray, majdnem fillérre pontosan ugyanennyiért (2,25 millió euróért) vásárolta meg a cseh vitézt. Ekkor majdnem minden nyáron új klubhoz került hiszen egy évvel később a St. Etienne ingyen megszerezte a törököktől. Rá egy évre országon belül váltott, a Nantes egymillió-ötszázezerért édesgette magához. Újabb egy évvel később, már jöttek az ingyenes transferek, 2008 cseh Brünn, 2009 osztrák Kapfenberg és eljött 2010 nyara, mikor is egyszercsak felbukkant a Ferencvárosnál. Heinzet hamar megszerették a Fradi szurkolók, őt nem is neveznénk a “bukott légiósok” kategóriájába. 25 NB I-es meccsen 7 góljával segítette hozzá a Fradit a bronzéremhez. Részese lehetett az Újpest elleni nagy bukásnak, a 0-6 alkalmával ráadásul tevékenyen, hiszen kiállítása miatt, több, mint egy félidőn keresztül emberhátrányban játszott a Ferencváros.

Heinz góljai az NB I-ben:

https://www.youtube.com/watch?v=L-lJwrAYrNc

Következő nyáron szerették volna a vezetők, ha maradna, de győzött nála a honvágy, s hazatért. A Sigma Olmütz, mely duplán volt számára otthon, hiszen innen indult a pályafutása. Másfél évig maradt nevelőklubjánál, majd 2013 januárjában előbb kölcsönadták Znojmo-nak, majd végül végleg szerződtették. Igaz a végleges szerződés után 2013 októberében már megint új csapatnál tűnt fel a HFC Olomouc-nál. 2014 nyarán egy osztrák kiscsapathoz a Melk-hez szerződött, de csak egy évig maradt itt, majd visszatért a HFC Olomouc-hoz. 2016 nyarán, 39 évesen ettől a csapattól vonult vissza.

Marek Heinz
Nemzetisége: cseh
Sikerei: Eb-szereplő, török és cseh bajnok
Magyarországon játszott: 2010-11
Magyar klubok: Ferencváros
Válogatottság: 30/5

Endrődi Dávid