Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Vasárnap délután rendezték meg az osztrák bajnokság (Bundesliga) rangadóját az éllovas Sturm Graz és a második helyezett Red Bull Salzburg között…
(Photo by Franz Kirchmayr/SEPA.Media /Getty Images)
Az elmúlt tíz kiírást megnyerő Red Bull Salzburg kétgólos hátrányból harcolt ki 2-2-es döntetlent a trónfosztásra készülő Sturm Graz ellen hazai környezetben. A vendégek semmit nem bíztak a véletlenre és már az első percben megszerezték a vezetést Alexander Prass révén. A Salzburg később is nehezen találta a játék ritmusát, kevés lehetőséget alakítottak ki, csak egy meg nem adott gólig jutottak, a Sturm viszont továbbra is lendületesen futballozott és az első félóra végeztével Alexander Prass megduplázta csapata előnyét. A szünet után a hazaiak nagyon igyekeztek szépíteni, de sokáig csak görcsösen támadtak és kevés érdemi helyzetet tudtak kialakítani. Amikor már kezdett úgy tűnt, hogy a Sturm elviheti a három pontot, akkor az utolsó húsz percen belülre fordulva a nem sokkal korábban becserélt Dorgeles Nene zárkóztatta közelebb a vendéglátókat, így szoros lett a hajrá. A végjátékban tovább nyomott a hazai gárda és az utolsó tíz percen belül Karim Konate révén kiegyenlítettek, de újabb találat már egyik oldalon sem született, így a csapatoknak be kellett érnie a pontosztozkodással.
Három fordulóval a bajnokság vége előtt a Sturm továbbra is hárompontos előnnyel vezet a Salzburg előtt, de közeljártak hozzá, hogy megduplázzák előnyüket és gyakorlatilag eldöntsék a bajnoki cím kérdését, egyelőre azonban még várniuk kell.
Red Bull Salzburg – Sturm Graz 2-2 (0-2)
Gólszerzők: Nene (72.), K. Konate (82.), ill. Prass (1., 34.)
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…