Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

AC Milan: Remény, Montella a neved! – Félévértékelő

Miután legutóbb kikerült a Juventus és a Roma félévértékelője is, illik folytatni a sort következő nagy itáliai klubbal, az AC Milannal. A hétszeres BL győztes gárda az elmúlt években edzőt,edző után evett meg, majd aztán köpte rá a szurkolókra a tréner maradt után maradékot, vagyis az eredményeket. Jobban mondva az eredménytelenséget. Ám idén valami komolyabban elindult a milánói klubnál. 

Értékelő cikksorozatunk további részeiért KATT:
Góllövőlista és (gólpasszok)

Másodosztály helyzetkép
Statisztikák, legek és érdekességek

8cf6ad42e08b4ed637d3ada946e79afcb661f938

Bizony valami olyan, amibe már ténylegesen meg tudnak kapaszkodni a szimpatizánsok és persze a szakma. Kijelenteni ugyan még nem lehet azt, hogy minden rendeződött a klubnál, de komoly lépéseket tettek az ősz folyamán ennek érdekében. Ám ne szaladjunk előre, vegyük szépen sorjába a dolgokat.

Nyár:

Négy nagyon lényeges pontja volt a Milan nyarának.
1. Montella érkezése: A fiatal, tehetséges edző a Sampdoriatól érkezett meg az észak-olaszországi városba. Azt tudni lehetett, hogy tréner igazán jó focit tudott bemutattatni a Fiorentina csapatával pár évvel ezelőtt, ám a Sampal nem tudott mit kezdeni és kicsit kétes fogadtatásban volt része. Mindenesetre ő lett a főnök és nem volt mit tenni.
2. Lapadula megvétele: A huszonhat éves csatár akkor robbant be a köztudatba, amikor a Serie B-be huszonhat góllal zárt. Pár nagyobb gárda be is jelentkezett érte, ám ő a Milant választotta.
3. Bacca maradása: Rengetegen le akarták igazolni a kolumbiai támadót. Nem múlt el úgy hét, hogy a PSG vagy West Ham ne került volna szóba a csatárnál. Az sem volt biztos, hogy a Milan vezetősége mit tervez vele, ám végül nem moccant a helyéről.
4. Suso megszerzése: A Liverpooltól megszerzett szélső első évében nem tudta magát beverekedni a csapatba, ezért jól elküldték a Genoahoz, ahol pedig parádézott. Gasperiniék nem is akarták volna elengedni, de a Milan tűzzel-vassal ragaszkodott hozzá.. És milyen jól tették.

’19 forduló után:

Elég döcögősen indult a szezonkezdet és akkor még finoman is fogalmaztam. Bár rögtön a legelső fordulóban egy kisebb rangadót nyert a csapat. Éppen az egykori edzőjük által (Mihajlovic) irányított Torino sikerült nagy harcban legyőzniük. Igaz utána jó nagy pofonba szaladtak bele. A Napoli négyet vágott Montella fiainak és ha ez még nem lett volna elég utána kikaptak még az Udinesetől is. Úgy tűnt, hogy az elmúlt évek rossz tendenciája folytatódik Milánóban. Annak ellenére, hogy azért már az első pár körben lehetett látni, hogy több elképzeléssel játszik a csapat, mint tavaly tette. Történt aztán, hogy a Lazio elleni rangadót simán behúzták (2:0) és a nagy mumusnak kikiáltatott Sassuolot is meg tudták agyalni (4:3). Újra pislákolni kezdett a fény az alagút végén. Mondjuk az bizonyos fény a Genoa volt. Elütötték a piros-feketéket egy laza 3:0-val. Azonban még ez sem vetette vissza Galliani kedvenceit. A Milan szépen halkan szedegette a pontjait a kisebb csapatok ellen. Meg a Juventus ellenében. Otthon verték meg a regnáló bajnokot, miután egyből megindultak a médiában a fogaskerekek. Fel lehetett tenni a kérdést, hogy Montella csapata képes lehet-e beleszólni a bajnoki cím sorsába? Képes lehet-e arra, hogy befogja a Juventus- Roma – Napoli hármast? Azért gyorsan le is hűtötték a kedélyeket, hiszen a Romat és az Inter sem sikerült megverni, így kisebb lépéshátrányba került a zebráktól és a farkasoktól egyaránt. Ám hozzá kell tenni, hogy jelenleg úgy állna a tabella ötödik helyén, hogy egy találkozóval kevesebbet játszott a gárda, mint az előtte lévő csapatok. Ráadásul mindössze öt ponttal van lemaradva a második helyezett AS Roma együttesétől. Amit még fontos kiemelni, hogy öt év után újra trófeát tudott nyerni a gárda. Mégpedig az Olasz Szuperkupát vette birtokába az együttes 2016 december 23-n, amikor a Juvét verte meg büntetőkkel a döntőben.

Összegezve: Montella valami egészen elképesztőt művel a csapattal eddig. Nem kell nagyon sokat belelátni egyelőre, de az tény, hogy olyat váltott ki az edző, hogy a játékosai 110%-n pörögnek. Sokszor nyögvenyelősek a találkozóik, de végre be tudják húzni a kötelezőnek vélt összecsapásaikat és nem botlanak el, minden harmadik csapatnál. Fiatalokra épül a csapat, ami eddig nem volt jellemző a klubra. Szimpatikus fejlődésen megy keresztül a gárda. A cél pedig nem lehet más, mint a BL indulást érő pozíció megszerzése.

Névtelen

Szerző: Borbély Szabolcs