Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: A gólkirály jelöltek és segítőik – Félévértékelő

Megkezdte a 2017-s évet az olasz bajnokság és túl is vagyunk az első forduló után ami egyet jelent azzal, hogy féltávhoz ért a pontvadászat. Ilyenkor mi megpróbáljuk összefoglalni nektek a leglényegesebb történéseket. Kezdjük is rögön a Serie A jelenlegi góllövőlistájával és nézzük meg kik készítették elő legtöbbször a találatot.

serie-a-2017-2

Szóval eltelt tizenkilenc forduló Olaszország legmagasabb szintjét képviselő Serie A–ban. Sokan a mai napig úgy látják az itáliai ligát, mint a védekező futball és a 0:1-s meccsek dögunalomig játszott végtelensége. Azonban ők azok, akik manapság nem nézik a csizmások labdakergetést. Meglehetősen sok találatot láthattunk főleg az idei kiírásban. Hat játékos is tíz illetve a fölötti gólszámmal rendelkezik féltávnál. Köztük pedig találunk meglehetősen fiatal labdarúgókat is. Mi több, pont ők vezetik a góllövőlistát.

Na, ha már ideáig eljutottunk  kezdjük is el átnézni  azt a bizonyost:

Mivel igénytelenek vagyunk a teljességre, így az egész listát nem fogjuk részleteiben megvizslatni ,csak az első tíz helyezettet fogjuk meglesni.

Szóval kezdjük rögtön a lista tetején, ahol Mauro Icardi szerepel. Az Inter “közönségkedvence”  idén is kitesz magáért. Tizennégy találattal vezeti a táblázatot úgy, hogy a csapatának aligha ment jól a szezonkezdet. A Serie A-nak egyik legjobb góllövője ő. Ez szent Sokadjára mutatja meg a korábbi gólkirály, hogy mire is képes.. Ám a sok botránya miatt nem kap kellő elismerést. Mindenesetre, ha így folytatja, akkor aligha marad húsz gól alatt.

Szorosan mögötte az év felfedezettje, Andrea Belotti található. A mindössze huszonkét éves támadó a Torino színeiben már tavaly is fel-fel tűnt a térképen, de nevét most rakta le a tizenhárom góljával. Azonnal rá is vágtak egy százmillió eurós kivásárlási összeget, illetve nem is olyan rég utasították el az Arsenal hatvanötmilliós ajánlatát. Belotti az olasz válogatottban is bemutatkozott és ott sem maradt adós gólok tekintetében. Fényes jövő várhat rá! Ám nem jár egyedül a fiatal támadó, vele párban üldözi Icardit, Edin Dzeko. A Roma csatára szintén tizenhárom találattal rendelkezik. A bosnyákot tavaly ilyenkor a szurkolók eladták volna, azóta pedig a “bomber” becenevet viseli. Érdekes váltás.

Rögtön utána érkezett meg a tavalyi gólkirály, Gonzalo Higuain. A Juventus kilencese tizenkét bajnoki találatnál jár. Legutóbb épp a Nagy Ádám által erősített Bologna csapatának vágott kettőt. Voltak kétkedők, akik szerint nem érte meg a Juvénak leigazolni őt, ám minden egyes találattal jelezte, hogy ő megérte a pénzét.

Őt egy volt csapattársa követi, mégpedig a Napolis, Dries Mertens. Tizenegyszer siratta meg az ellenfél szurkolóit a kis belga. Ráadásul úgy, hogy egymást követő három találkozó alatt nyolcszor votl eredményes! Egészen elképesztő teljesítmény.. Talán nem is kellett volna Pavolettit leigazolnia Sarri mesternek? De azért le kellett, de meg kell küzdenie a helyéért az olasznak.

Ellenben ez már nem igaz másik két honfitársára. Ciro Immobile és Bernardeschi kulcsjátékosok a klubjaikban. Hogy miért? Nos az előbbinek van tíz, az utóbbinak kilenc oka rá. És aztán őket követi az áradat. Van nekünk négy darab nyolcgólosunk és megannyi, de megannyi hat – illetve öt gólos emberünk, akikre már azért nem térnénk ki egyenként.  Viszont a táblázatból lehet majd csemegézni!

A góllövőlista 19. forduló után:

nevtelen

És most egy jöjjenek azok, akik nélkül nem lehetne egy gól sem gól. Akik a kulcsai minden találatot megelőző támadásnak. A kis segítők, azaz a gólpasszt jegyző játékosok rövidke listája. Ugyan úgy mint fent, itt is fentről haladunk lefelé nézzük is:

Első helyen egy spanyol úriember található, mégpedig José Callejón. Nyolcszor passzolta, ívelte, fejelte, adta tovább azt a bogyót, ami később gólt ért a csapatának. Sarri mesternek az egyik legfontosabb játékosa, ugyanis jóformán minden találkozón játszik. És milyen igaza van a vén edzőnek, játszania is kell neki. Rögtön mögötte egy csapattársa, név szerint Marek Hamsík és egy Lazios, Felipe Anderson található meg hét- hét gólpasszal. Majd kezd sűrűsödni a mezőny.

Egészen figyelemre méltó módon Icardi a következő emberke. A befejező csatár hatszor készítette elő az azonos mezben lévő munkatársainak a labdát. Ne feledjük, hogy ő vezeti jelenleg a góllövőlistát! Vele egyetemben Suso is jelen van hat assziszttal. Ebből is látszik milyen kulcsfontosságú embere ő az AC Milannak. Ők utánuk még jobban sűrűsödik a mezőny. Jönnek az öt előkészítéssel rendelkező játékosok. Olyanok, mint Pjanic a Juvéból, Insigne a Napoliból és Di Gennaro a Cagliariból. Persze még lehetne sorolni ezt a táblázatot, de itt ülhetnénk reggelig és elemezhetnénk azt.

A gólpasszmenők listája 19. forduló után: 

nevtelen

További összegzőkről itt olvashattok:

Másodosztály helyzetkép
Félévértékelő bajnoki körkép
Statisztikák, legek és érdekességek

Szerző: Borbély Szabolcs