Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: újabb kulcsjátékosával hosszabbítana szerződést az Arsenal! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal együttese szerződést hosszabbítana kulcsjátékosával, Gabriellel.

(Photo by David Price/Arsenal FC via Getty Images)

Az angol sajtó legfrissebb értesülései szerint az Arsenal vezetősége újabb kulcsjátékossal szeretne szerződést hosszabbítani Gabriel személyében. Az “Ágyúsok” az elmúlt időszakban William Saliba, Ben White és Tomiyasu Takehiro megállapodását is meg tudták újítani, a legújabb név pedig a sorban ezúttal a brazil középhátvéd. A vezetőség döntése összességében nem meglepő, hiszen Gabriel kiemelkedő párost alkot Salibával a védelem tengelyében, ráadásul az ellenfél kapuja előtt is komoly veszélyt tud jelenteni, amit jól mutat az ebben a szezonban elért 4 gólja is. A hírek szerint a 26 éves védő jelenlegi, 2027 nyaráig érvényes kontraktusát további egy évvel hosszabbítanák meg, ezen felül pedig a személyes feltételeket illetően is emelnének Gabriel számain. A beszámolók alapján a brazil játékos is jól érzi magát Londonban, így igen hamar dűlőre juthatnak a felek a megállapodást illetően, noha a tárgyalások még csak a kezdeti fázisban tartanak.

Gabriel 2020 nyarán került az Arsenal csapatához, akik 26 millió eurót fizettek érte a Lillenek. A klub színeiben azóta 164 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 15 gólig és 1 gólpasszig jutott. Piaci értékét 65 millió euróra teszi a transfermarkt.