Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Liverpool: Klopp-hatás a köbön! – Csapatértékelő

A Premier League 2016-2017-es idénye immár túlhaladt a zeniten, sőt már a 20. forduló is eltelt. Mégis, az ünnepi hajtás után akad egy lélegzetvételnyi időnk, hogy számba vegyük a legfontosabb történéseket, elemezzük a szezon eddigi részének kiemelkedő csapatait, és megkíséreljük megtippelni, mire számíthatunk a későbbiekben. Az angol bajnokság élcsapatainak értékelését a Liverpoollal folytatjuk, amely jelenleg 2. helyen tanyázik a pontvadászatban.

Félévértékelő sorozatunk egyéb cikkeiért KATT:

Premier League: Kiemelkedő hatosfogat! – Félévértékelő
Championship: Benítez újra az élvonalba vezényelheti a Szarkákat – Félidei körkép
PL: A bajnokság legeredményesebb játékosai – gólok és gólpasszok
MU: Döcögős kezdés, majd szárnyalás – Csapatértékelő
Arsenal: Ismét a tavalyi hó – Csapatértékelő
Tottenham: Alli és Kane repíti a Spurst – Csapatértékelő

liverpool

NYÁRI ELŐZMÉNYEK…

Talán egyik liverpooli szurkoló sem vitatkozna az állítással, miszerint a komplett vörös drukkerhad igen izgatottan nézett a nyár, és egyúttal a következő szezon elébe 2016 közepén.

A Liverpool FC egy kifejezetten jó tavaszon volt túl, hiszen két kupadöntőbe is eljutott a csapat, és ennek tetejében egyre jobb focit is játszott. Jürgen Klopp – akit 2015 októberében neveztek ki a “Vörösök” élére – visszahozta a győztes mentalitást az Anfield Roadra, és ez érződött is a gárdán. Nézzük sorjában!
Először is a Ligakupa-döntőbe sikerült beverekednie magát a vörös legénységnek, és nem is volt messze a Klopp-éra első trófeája, hiszen a Manchester City elleni finálé 11-es párbajba torkollott, ahol csupán némi szerencse kellett volna a Mersey-partiaknak, hogy ők győzzenek. De a szerencse a világoskékekhez pártolt, így hát Jürgen Klopp és brigádja a küszöbön elbotlott.
A következő nagy tettet nemzetközi porondon hajtotta végre a ‘Pool, ugyanis az Európa-ligában összejött egy impozáns menetelés. A döntőig vezető úton sikerült kiejteni a nagy rivális Manchester Unitedet, a negyeddöntőben Klopp egykori csapatát, a Dortmundot verte emlékezetes meccsen 4-3-ra az angol együttes, az elődöntőben pedig a spanyol Villarreal hajtott fejet nekik. Az i-re a pontot azonban nem sikerült feltenni, hiszen hiába vezetett a Sevilla elleni fináléban a ‘Pool, a második félidőben összeomlott a csapat, és végül az andalúziai együttes emelhette magasba a trófeát. Ismét közel volt egy trófea, de ezúttal se sikerült elhódítani.

A liverpooli szurkolók egyik szeme sírt, a másik nevetett, hiszen noha két kupáról is sikerült lemaradni, és így a nemzetközi porondra se kvalifikálta magát a csapat – a bajnokság csúfondáros 8. helye miatt csak valamelyik kupában érhette volna el ezt a Liverpool -, az vitathatatlan volt, hogy a nagy múltú klub visszakerült Európa futballtérképére. Így hát jöhetett a nyár!

Jürgen Klopp sohasem tagadta, hogy bár töretlenül hisz az elvégzett munka üdítő hatásában, és maximálisan úgy gondolja, hogy kellő energiát belefektetve akármilyen keret kihozhat magából valami szépet, a csapat megerősítését néhány poszton elengedhetetlennek tartja. Ennek megfelelően voltak is érkezők a Liverpool háza táján, nézzük a névsort!

Sadio Mané (41,2 millió euró)
Georginio Wijnaldum (27,5 millió euró)
Loris Karius (6,2 millió euró)
Ragnar Klavan (5 millió euró)
Alex Manninger (ingyen)
Joel Matip (ingyen)

A Liverpool hat játékost hozott más csapatoktól, az átigazolási összegekkel pedig két esetben nem is fukarkodott. Sadio Mané állítólag régóta nagy kedvence volt Jürgen Kloppnak, és már a Salzburg játékosaként is figyelemmel kísérte a szenegáli szélső pályafutását. Így hát Mané lett a Liverpool legdrágább igazolása a nyáron. Rajta kívül a Newcastle Unitedtől elhappolt holland válogatott Gini Wijnaldum ára mondható némileg borsosnak, Ragnar Klavanért és Loris Kariusért nem fizetett igazán sokat az angol klub. Joel Matipot pedig kifejezetten nagy fogásnak tartotta a futballszakma, hiszen egy igen elismert védőt sikerült ingyen megszereznie a csapatnak.

promo291383405Sadio Mané volt a “Vörösök” legdrágább nyári érkezője (fotó: Sky Sports)

Persze a távozó oldalon is akadtak nagy nevek, árát tekintve mindenképpen kiemelkedik Christian Benteke, aki 31,2 millió euróért cserébe igazolt a Crystal Palace együtteséhez – sőt ez az összeg bizonyos feltételek teljesülése esetén tovább növekedhet -, továbbá Jordon Ibe és Joe Allen slisszolt el Liverpoolból 10 millió euró feletti összegekért. Személyét tekintve talán Martin Skrtel volt a legérzékenyebb veszteség a Liverpool számára, hiszen a szlovák védő 8 és fél évet töltött az Anfielden, és nagyon megkedvelték őt a Mersey-parti szurkolók.

Mindenesetre a Liverpool kerete némileg átalakult, és fontos megemlíteni azt is, hogy a Swansea City-n kívül a Liverpool az egyetlen csapat a Premier League jelenlegi mezőnyéből, amely pluszos bevétel-kiadás mérleggel zárta a nyári átigazolási időszakot!

A felkészülési időszak során komoly ellenfelekkel csapott össze a gárda, gyakorlatilag lépcsőzetesen volt felépítve a “Vörösök” előszezoni programja: az első ellenfél az angol ötödosztályú Tranmere Rovers volt (0-1-re győzött a Liverpool), az utolsó pedig a spanyol bajnok Barcelona augusztus 6-án (másnap a Mainz ellen is játszott az együttes, de az éles kezdő előző nap mutatta meg magát a katalánok ellen). A Klopp-legénység gyakorlatilag felváltva nyert és felváltva veszített a nyáron: a Chelsea-től, az AS Romától és a Mainztól kikaptak, a Tranmere-t, a Fleetwoodot, a Wigant, a Huddersfieldet, a Milant és a Barcelonát azonban eltángálták. Utóbbi ellenféllel szemben remek focit mutatott be a csapat a Wembley Stadionban, telt ház előtt, és 4-0-ra győzedelmeskedett!

A hektikus nyár ellenére egy dolog bizonyítottnak látszott: a Liverpool irgalmatlan tempót diktál majd a szezon során.

A SZEZON…

Így is történt! Mindjárt az első fordulóban óriásit szólt a “heavy metal”, ugyanis a tavalyi 2. helyezett Arsenal otthonában sikerült nyernie Jürgen Klopp fiainak egy elképesztő meccsen 4-3-ra. A mérkőzésből két dolog volt leszűrhető: 1. A Liverpool támadójátékával aligha lesznek komoly gondok a szezon során. 2. A védelemmel annál inkább lehetnek.

A következő fordulóban komoly kételyek vetődtek fel a támadójátékkal kapcsolatban is, hiszen a Liverpool elvérzett a Burnley otthonában (2-0), és ez 80 %-os labdabirtoklásuk, valamint 26 kapura lövésük mellett igencsak nagy blamának tűnt. Ráadásul az újonc mindössze 20 perc alatt meglőtte két gólját, és az előny ki is tartott a végéig.

DesktopFelemás kezdés: győzelem az Arsenal, zakó a Burnley ellen

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak egyébként, ugyanis a szezon első három fellépésén idegenben kellett pályára lépnie a Klopp-együttesnek, mivel a “Vörösök” otthonául szolgáló Anfield Road akkoriban átépítés alatt állt. A gyönyörű szép Main Stand, azaz a bővített főlelátó végül is a bajnok Leicester elleni 4. fordulós mérkőzésre készült el, az egykori 45000-s stadion immár 54 000 férőhelyes. És ha már így alakult, a Liverpool első meccsén gálát is rendezett a megnövekedett szurkolósereg előtt, a szenvedő alany pedig a Claudio Ranieri vezette címvédő volt, amely 4-1-es zakót kapott az Anfielden. Már az azt megelőző Tottenham elleni döntetlen alkalmával is látszódott, hogy a Liverpoolban komoly potenciál van, és a Klopp-hatás egyre inkább kezd megmutatkozni, de a Leicester elleni mérkőzés, és az azt követő néhány forduló bizonyította be ezt igazán.

A bajnok legyalulása után újabb komoly tett következett: az Antonio Conte által dirigált Chelsea-t sikerült idegenben két vállra fektetnie a Klopp-csapatnak. Ezt követően zsinórban három bajnoki győzelmet aratott a Liverpool, egyet a Ligakupában, kettőt a bajnokságban. A Hull City ellen már öt gólt szereztek, ezt a számot elsőként sikerült megrúgniuk a szezon során a komplett ligát tekintve. Az ősi rivális Manchester United ellen csupán 0-0-s hazai döntetlenre futotta, de a “Vörös Ördögök” elleni mérkőzést követően ismét egy három meccses miniszéria következett, amikor a Liverpool győzelmeket aratott. A Watford ellen valóságos gólparádét rendeztek Coutinhóék, 6-1 arányban porolták el a “Lódarazsakat”, és ezzel a táblázat élére repültek! Nagyon úgy tűnt, hogy a remek tempót diktáló Klopp-csapatot igen nehéz lesz megállítani.

af2ec8f9912a359652a5f910a302c1eb6e610565A Watford elleni gála egyik jelenete (fotó: liverpoolfc.com)

A listavezető pozíció mindenesetre tiszavirág életűre sikeredett, ugyanis a Southampton ellen rögtön a Watford-kivégzést követően remiztek egyet, így át is vette az első helyet Conte Chelsea-je (amit azóta sem engedett ki a kezéből).
A Liverpool mindenesetre nem szakadt le, ám a Sunderland ellen nagy érvágást kellett elszenvednie az alakulatnak: Philippe Coutinho egy cselt követően fájdalmas arccal rogyott össze, és nagy is volt a baj: a brazil játékost le kellett cserélni, és másfél hónapra kidőlt a “kis varázsló”. Márpedig a 24 éves középpályás a Liverpool idei részsikereinek talán legfőbb sikerkovácsa volt a sérülésééig, szóval adódott a kérdés: mire lehet képes egyik legfontosabb fogaskereke nélkül a 18-szoros angol bajnok?

Nos, Coutinho sérülése után négy győzelmet, két döntetlent, és egy vereséget könyvelhetett el Jürgen Klopp együttese a bajnokságban. Néhány mérkőzés ezek közül igen emlékezetesre sikeredett, hiszen a Bournemouth ellen a tavalyi Dortmunddal vívott meccs reciprokát élhette át a ‘Pool: 1-3-as vezetés, majd 4-3-as vereség. A városi rivális Everton ellen pedig egy nem túl élvezetes, de annál feszültebb meccset nyert meg a vörös hadsereg, méghozzá a nyári szerzemény, Sadio Mané 94. perces találatával.
Az ünnepi hajtás közepette is jól szerepelt a Liverpool, hiszen december 27-én a Stoke Cityt páholták el 4-1 arányban, míg az óév utolsó napján a Pep Guardiola vezette Manchester City hajtott fejet az Anfield Roadon. A nyerőember akkor is egy nyári jövevény, Gini Wijnaldum volt, aki pazar fejes góllal vette be Claudio Bravo kapuját. A Sunderland elleni 2-2 aztán némileg csalódást keltő eredmény volt a “Vörösök” számára, de ettől még az őszi szereplés igen jónak mondható.

Íme a tabella 20 fordulót követően:

pl(forrás: eredmenyek.com)

A Liverpool más sorozatokban:

Jürgen Klopp csapata idén nem lépett ki a nemzetközi porondra, hiszen a Bajnokok Ligája-szereplés kiharcolásától rendkívül messze voltak a bajnokságban, és a 8. helyért Európa-liga-részvétel sem jár. Az Európa-ligában annál közelebb voltak a BL-szereplés megszerzéséhez, de végül ott sem sikerült győzedelmeskedni. Így pedig csak a hazai sorozatokra kell koncentrálnia Klopp fiainak, ez pedig egyelőre nem is megy rosszul.

A bajnokságon kívül leginkább a Ligakupában hasít a Liverpool, és van is esélye nagyot dobbantani a sorozat 12-szeres győztesének, hiszen kvalifikálta magát a legjobb 4 közé. A Burton Albion, Derby County, Tottenham, Leeds United hármas testén keresztül vezetett az út az elődöntőig. Ha végignézünk a Liverpool által kiejtett csapatok névsorán, könnyen megállapíthatjuk, hogy hozzájuk fogható játékerőt képviselő együttes csupán egy jött szembe az úton, amely kis túlzással ki volt kövezve a két meccses elődöntőig. Azonban nem árt megjegyezni, hogy Jürgen Klopp arra is felhasználta a kupasorozatot, hogy lehetőséget adjon számos fiatal futballistának. Így adhatott gólpasszt a 18 éves Trent Alexander-Arnold a Leeds ellen, így rúghatott gólt a “Páváknak” a mindössze 17 esztendős Ben Woodburn, és így léphetett pályára Ovie Ejaria, Marko Grujic vagy épp Kevin Stewart is. Mondhatjuk tehát, hogy a Liverpool szinte végig tartalékos felállásban menetelt, és ez már megsüvegelendő dolog.

letöltésBen Woodburn a Liverpool legfiatalabb gólszerzője lett

A Southampton elleni első elődöntős párharc viszont már nem sikerült jól, ugyanis 1-0-ra kikaptak a “Szentektől” a Mersey-partiak, és a mérkőzés számtalan mutatója arról árulkodik, hogy az idei szezon legrosszabb produkcióját tette asztalra a gárda. Ez pedig egy kupaelődöntőben nem sok jót ígér…

Az FA-kupáról egyelőre nem sok mindent lehet írni, hiszen mindössze egyszer kellett pályára lépnie eleddig a Liverpoolnak, méghozzá a 3. körben a negyedik ligás Plymouth Argyle ellen. Sok köszönet ebben sem volt, a mindössze 21 év átlagéletkorú kezdőcsapat nem tudott mit kezdeni a zárt falanxként védekező ellenféllel, és végül csalódást keltő 0-0 kerekedett a dologból. Na meg egy újrajátszás, amely biztosan nem hiányzott a “Vörösöknek” a hajtós téli időszak közepette.

A Liverpool csapatának erősségei:

Elég sok mindent fel lehet sorolni az észak-angolokkal kapcsolatban, kezdjük a legalapvetőbbel: Jürgen Klopp!
A német menedzser személye iránt máris valóságos személyi kultusz alakult ki Liverpoolban annak ellenére, hogy mindössze 14 hónapja gardírozza a 18-szoros bajnokot. A szurkolók nagyon szeretik Kloppot, a csapattal szimpatizáló emberek egyöntetűen mellette állnak, és ez nem is véletlen, hiszen a Liverpool 2. helye féltávnál több mint biztató. Ráadásul a rangadókat tekintve egészen félelmetes Klopp mérlege, hiszen amióta ő a “Vörösök” szakvezetője, a Chelsea – Tottenham – Manchester City – Arsenal – Manchester United ötös elleni bajnoki mérleg a következő: 6 győzelem, 6 döntetlen, 1 vereség. Egészen impozáns mutató!

jurgen-klopp-liverpool_3784013Jürgen Klopp mentalitása aranyat érhet a ‘Poolnak?

Ha kitérünk a csapatra, egészen érdekes statisztikai adatot pillanthatunk meg: a Liverpool kötelékének minden sorozatot figyelembe véve már 14 gólszerzője van idén! Mindez azt mutatja, hogy a gólszerzés terhe nagyon jól és egyenletesen oszlik meg a játékosok között. Egy emberes csapatnak nevezni a Liverpoolt tehát távolról sem lehet!

A Liverpool 48 rúgott gólnál jár a bajnokságban, ezzel pedig ők a legjobbak az idei kiírásban e mutatót tekintve. Ez nem kis fejlődés, hiszen például a 2014-2015-ös szezon teljes egészében is csak 52 gólig jutott a gárda, most pedig 18 fordulóval a vége előtt majdnem elérték ezt a mennyiséget! A rúgott gólokért leginkább a Mané – Origi – Coutinho – Firmino – Lallana ötös “tehető felelőssé”, ugyanis öten együtt 31 gólt szereztek a ligában, és meg kell említeni a biztos lábú büntetőmestert, James Milnert is, aki így újdonsült balhátvéd létére 5 gólos már!

Jürgen Klopp aktuális csapatai kapcsán rendre előkerülő téma, hogy milyen irgalmatlan tempóban futballoznak a játékosok. Nincs ez másként Liverpoolban sem, ahol rendre ők futják a legtöbbet szinte minden fordulóban. Szemléltetésképpen elég megemlíteni Adam Lallana statisztikáit, aki a remek gól-gólpassz mutatója mellé szinte minden meccsen 12 kilométer fölötti futómennyiséget tesz le az asztalra. Kérdés persze: lehet egy egész szezonon át ilyen tempóban űzni az ipart?

adam-lallana-celeb-victory-arsenal-liverpool-premier-league_3764881Adam Lallana duzzad az erőtől

ÖSSZEGZŐ

A Liverpool 2016-2017-es szezonjának eddigi része több, mint kiváló, de azért felmerül néhány kérdés a “Vörösök” eddigi produkcióját és keretét illetően is.

Egyrészt szót kell ejteni a Liverpool védelméről, amely jó párszor alaposan elvesztette a fonalat a meccsek során. A legnagyobb rövidzárlat alighanem a Bournemouth ellen következett be, ahol a meccs hajrájában sikerült elveszíteni két gólos előnyt, sőt az utolsó pillanatokban még ki is kapott a ‘Pool. A kiesőjelölt Sunderland ellen kétszer vezetett a csapat, de végül nem nyert, és a szintén nem túl jó napokat élő West Ham ellen is elszórt két pontot a gárda, ráadásul két gólt kapva. A bajnokságban 23 beszedett találatnál jár a Liverpool, ez pedig az első hat helyezettet figyelembe véve a legrosszabb mutató. Képes lehet mindig túllőni a kapott gólokat Jürgen Klopp együttese?

Ami miatt gyakran szó éri a ház elejét Liverpoolban, az a keret mélysége. A Southampton elleni Ligakupa-meccsen borzasztó enerváltnak és lassúnak tűntek a Mersey-partiak, és tekintve, hogy a nagy munkabírású házi gólkirály, Sadio Mané elhajózott az Afrika-kupára, ez sok jót nem ígér… A sérülések miatt bizonyos játékosok – így például Roberto Firmino – igen sokat voltak pályán. A brazil támadó például igen jól kezdte a szezont, de az utóbbi egy hónapja pocsékra sikeredett. Kérdés: talán szükséges lenne szétnézniük a januári piacon Kloppéknak?

Azonban ha a fentieken el is morfondírozunk kicsit, akkor se mondhatjuk azt, hogy a Liverpool szurkolói ne bizakodhatnának a tavaszt illetően. A riválisok némelyikénél hamarosan újra képbe kerül a nemzetközi porond, és az ő erőmegosztásuk a “Vörösök” malmára hajthatja a vizet. Jürgen Klopp csapataira pedig egy dolog mindig, mindenütt igaz volt: ha megérzik az esélyt, kíméletlenül lecsapnak…

A csapatértékelő sorozat következő fejezetében a listavezető Chelsea csapatával foglalkozunk!

Szerző: Draskovics Tamás