Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kikapott az MTK Budapest; Torghelle nem eladó

Kinézte magának a Videoton, az MTK Budapest azonban nem szeretne megválni a korábbi válogatott csatárától, aki pályára lépett kedden a Budaörs elleni tesztmeccsen.

629mtk

Vereséggel hangolt az MTK Budapest, miután kedden délelőtt a Budaörs elleni felkészülési találkozón kikapott. Az elején gyorsan kétgólos előnyt épített a Budaörs: Előbb Sajbán Máté lépett bele Menyhárt Attila lövésébe, majd Stieber András megpattanó kapáslövése kötött ki Petkovic kapujában. A folytatásban felébredt a kék-fehér együttes, igaz a szünetre így is a budaörsiek mehettek előnnyel.

A második játékrészben Hrepka Ádám szépített, de Horváth Roland találatával ismét két góllal ment a vendég együttes. A szépítés másodszorra is Hrepka nevéhez fűződik, egyenlíteni azonban nem sikerült a kék-fehéreknek.

MTK Budapest – Budaörs 2-3 (0-2)
MTK Budapest:
Petkovics – Baki, Vass, Vadnai, Borbély, Vogyicska, Kanta J., Kolomojec, Poór, Torghelle, Ramos. Cserék: Groppioni, Okuka, Katona, Hrepka, Varga. Vezetőedző: Tamási Zsolt

Budaörs: Horváth G. – Kinyik, Horváth L., Tányéros, Ódé, Menyhárt, Csillag, Stieber A., Horváth R., Sajbán Máté, Deli. Cserék: Ordasi, Gyurácz, Petró, Papp, Bata, Pethő, Sajbán Miklós. Vezetőedző: Bognár György

Gólszerző: Hrepka (2), ill. Sajbán Máté, Stieber A., Horváth R.

torghellereakcioMeder629

És amint beszámoltunk, a Videoton kiszemelte a csapat rutinos támadóját, Torghelle Sándort, akit azonban nem enged el az MTK. „Az MTK kerete véglegesnek tekinthető, sem érkező, sem távozó nem várható. A célunk az volt, hogy a tavaszi szezonban rendelkezésre álló keret minél előbb kialakuljon, hogy minél több idejük legyen a játékosoknak összeszokni. Ami Torghellét illeti: nagyon fontos játékos, Sanyi nélkül jelenleg nincs MTK, így nem megy sehová.” – felelte Domonyai László klubigazgató a mérkőzésen.

Nem sokkal később a klub honlapja bővebben is idézte Domonyait. „Torghelle Sándorral kapcsolatban valóban érkezett hozzánk egy komoly megkeresés, ám azonnal nyilvánvalóvá tettük, hogy játékosunk nem eladó. Sándor nagy értéke a klubnak, hosszabb távon számolunk vele, és már évekkel ezelőtt megállapodtunk, hogy pályafutása befejeztével sportszakemberként is számítunk rá. Sanyinak edzői és sportvezetői képzettsége is van, ezért az MTK Budapest és Torghelle Sándor kapcsolata csak hosszú években mérhető. A tavaszi szezonban Torghelle Sándor góljaira számít az MTK.”

Így tehát lekerült napirendről a 42-szeres válogatott támadó ügye.

Gavalovits Sándor