Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Két felvonásos spanyol edzőpárbaj! – esélylatolgatás

2017. február 14-én továbbrobog a Bajnokok Ligája (BL), ugyanis megkezdődik az egyenes kieséses szakasz, méghozzá a nyolcaddöntős párharcokkal. Az addig rendelkezésre álló időben végigvesszük a legjobb 16 mezőnyének mind a nyolc párosítását, és megkíséreljük előrevetíteni, mire számíthatunk az oda-visszavágós ütközetek során.

Esélylatolgató rovatunk eddigi részeiért KATT:

Ismét megbukik németből az Arsenal?
Kiújul-e a Real Madrid egykori olasz fóbiája?

psgbar

3. párharc: Paris Saint-GermainBarcelona

A francia és a spanyol bajnok összecsapása alighanem a 2016-2017-es Bajnokok Ligája-nyolcaddöntők egyik legpikánsabb párharca. Az utóbbi években gyakorlatilag a BL egyik slágerpárosításává nőtte ki magát a PSG – Barca, amelyen teljes bizonyossággal most sem tippelhetünk favoritot.

MÚLTIDÉZŐ…

A két csapat már az ezredforduló előtt is egymásnak futott párszor, az 1994-1995-ös BL-szezonban például az egyenes kieséses szakaszban kerültek szembe, és mindkét oldalon elképesztő nevek sorakoztak akkoriban. Az egy szezonnal korábban BL-döntőt játszó Barcelonánál Romário, Sztoicskov, Koeman, a csoportkört száz százalékos mérleggel abszolváló franciáknál pedig Weah, Ginola és Le Guen mellett számtalan klasszis szaladgált, végül pedig azt a párharcot a PSG nyerte: a Camp Nou-ban 1-1, a Parc des Princesben 2-1-es hazai siker született, így a párizsiak jutottak az elődöntőbe.
Igazán bevett párharccá azonban az utóbbi négy évben vált a francia és a katalán gigász küzdelme. A 2012-2013-as szezon negyeddöntőjében megkapta egymást a két gárda, és a Paris Saint-Germain akkoriban már átesett a tulajdonosváltáson, így a katari befektetők által invesztált komoly összegeknek hála igen komoly keret alakult a francia fővárosban, és komoly ambíciókkal rendelkezett a klub. Nem múlt sokon a továbbjutás, Párizsban 2-2, Barcelonában 1-1 lett a mérkőzés végeredménye, így csupán idegenben lőtt több góljával menetelt tovább a spanyol együttes. Legutóbb pedig a 2014-2015-ös BL-szezonban kerültek össze egymással, akkor ráadásul kétszer is, hiszen a csoportkör során és a negyeddöntőben is megmérkőzhettek. A csoportmeccsek alatt bravúrt hajtott végre a PSG, ugyanis 3-2-re elkalapálták Luis Enrique együttesét, ugyanakkor a visszavágón 3-1-re kikaptak a Camp Nouban Ibrahimovicék, és mivel pontot hullajtottak az Ajax ellen is, végül a gránátvörös-kékek végeztek a kvartett élén. Ezek alapján úgy tűnhetett, hogy a negyeddöntőben kiélezett párharc kerekedhet a két alakulat ütközetéből, de végül nem így lett, ugyanis a katalánok addigra igencsak formába lendültek, oda-vissza legyőzték a PSG-t, és végül 5-1-es összesítettel masíroztak a négy közé. Ráadásul abban az évben meg is nyerte a Bajnokok Ligáját a Barca, tehát igencsak emlékezetes szezonná vált számukra a legutóbbi olyan esztendő, amikor  a kék-pirosakat eléjük sodorta a véletlen.

BN-HX292_barca0_G_20150415180702PSG – Barca 1-3 (fotó: Wall Street Journal)

Mindezek alapján kijelenthető, hogy a PSG – Barca párharcokból egyelőre képtelen győztesként kikerülni a gall alakulat (már amennyiben a viszonylag friss eredményeket nézzük, és nem megyünk vissza a hőskorba). Néha egy hajszállal, néha egy egész hajtinccsel, máskor annál is többel bizonyult jobbnak a Barcelona, és ritkán talált rajtuk fogást a PSG. Hiába volt a tarsolyukban Ibrahimovic, Cavani, David Luiz, Verratti, Cabaye, Thiago Silva és még sok más nemzetközileg sokra tartott futballista. Mindenesetre ebben a szezonban ismét megpróbál túllépni saját árnyékán a francia sztárcsapat, és ha nem is ők a párharc favoritjai, korántsem esélytelenek!

SOKADIK NEKIFUTÁS…

Amióta 2011-ben a katari Nasser Al-Khelaifi neve által fémjelzett Qatar Sports Investments megvásárolta a Paris Saint-Germaint, egészen más távlatok nyíltak a klub számára. A 2010-es évek vége felé többször is igen komoly gondokkal küszködött a PSG, 2010-ben például mindössze 13. helyen végeztek a francia bajnokságban (Ligue 1), de voltak ennél drasztikusabb mélységekben is pár évvel korábban, amikor egészen a bajnokság hajrájáig kiesés elől menekült a nagy múltú csapat. A tulajdonosváltással azonban hirtelen nemcsak pénzügyileg lett igen stabil a PSG, hanem egész Európát illetően a leggazdagabb futballklubok közé emelkedett. Így a nemrégiben még francia középcsapatnak is csak jóindulattal nevezhető kék-pirosak egy-kettőre olyan célokért küzdhettek, mint a bajnoki cím vagy a BL-trófea.
A PSG újkori harcait két részre érdemes bontani: hazai és nemzetközi porondon mutatott teljesítményre. Hazai környezetben ellentmondást nem tűrően építette ki egyeduralmát a dúsgazdaggá váló csapat. A történetnek ezt a részét felesleges bő lére ereszteni, elég az hozzá, hogy immár zsinórban négy éve a Paris Saint-Germain a Ligue 1 bajnoka, az előző szezonban például 30(!) pontot vert a 2. helyezettre, ami beszédes adat.

Egészen más kérdés a nemzetközi porond, ahol azonban egyelőre hiányzik az igazi áttörés. Amióta a katariak átvették a klubot, a PSG kétszer jutott el a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé, és ez is jelenti a plafont a hatszoros francia bajnok számára. Egyszer a Barcelona, egyszer pedig az akkor jóval esélytelenebbnek tartott Manchester City jelentette a végállomást a gallok számára, azaz élhetünk a klasszikus szófordulattal: a PSG nem tudta átlépni saját árnyékát az utóbbi években.
Végül ez is jelentette Laurent Blanc vesztét, aki 2013 és 2016 között irányította a párizsiakat, Franciaországban meg is nyert mindent a klubbal, de ugyanezt a BL-ben már nem tudta megismételni. Így hát 2016 nyarán jöhetett az új erő, és a Paris Saint-Germain kispadjára ekkor egy háromszoros Európa-liga-győztes tréner, a spanyol Unai Emery ült le.

letöltésEmery dirigál a PSG meccsén (fotó: ESPN)

Alighanem abban bízott a PSG vezetősége, amikor kinevezte Emery-t, hogy a kétségtelenül Blanc-nál temperamentumosabb, fiatal edző, aki nemzetközi szinten a Sevillával abszolút letette a névjegyét, új lendületet ad majd a csapatnak.
Azt ugyanakkor nem lehetne mondani, hogy Emery első fél éve zökkenőmentesre sikeredett volna. A bajnokságban hosszú idő után nagyon keményen kell küzdenie a PSG-nek, immár négy vereséget szenvedtek el csak a ligában, harmadik helyen állnak, és a Bajnokok Ligájában is csupán második helyen végzett a gárda a csoportküzdelmek során az Arsenal mögött. Ráadásul úgy, hogy a csoportkör utolsó fordulóját gyakorlatilag páholyból kezdhette az alakulat, ám a bolgár Ludogorets Razgrad ellen sikerült hazai pályán 2-2-t játszani, és közvetetten ez vezetett ahhoz, hogy a párizsi sztárklub már a legjobb 16 között nagyon komoly feladat előtt áll. Sokadszor igyekszik nagyot dobbantani a BL-ben Franciaország jelenlegi bajnoka, de igen komoly februárra és márciusra lesz szüksége ahhoz az Emery-csapatnak, hogy ez sikerüljön.

KATALÁN HULLÁMZÁS…

Ha az elmúlt éveket vesszük alapul, a közelmúltbéli eredmények és vitathatatlan BL-rutinja miatt kinevezhetjük a párharc favoritjának a Luis Enrique vezette Barcelonát.
Persze ennél több is szól a Barca mellett, hiszen ha összehasonlítjuk a két csapat legvalószínűbb kezdőcsapatát, alighanem igen kevés poszt lenne, amelyet egyértelműen a párizsiak nyernének. De hogy a gyakorlatban milyenek a Barca esélyei, arról talán ennél pontosabb képet adhat a csapat idei szereplése.

A Barcelona jól kezdte a szezont, azonnal bezsebelte ugyanis a Spanyol Szuperkupát épp Unai Emery egykori csapata, a Sevilla ellen. A bajnokságban gurítottak egy hatost a Betisnek, idegenben győzték le az Athletic Bilbaót, és úgy tűnhetett ekkor, hogy parádés idénye lesz a katalán sztárcsapatnak. Ám az újonc Alavés megfricskázta Enrique fiait a Camp Nou-ban (1-2), és ez egy kicsit árnyalta a képet.
A Barca szezonja alapvetően arról szólt eddig, hogy zömében jó eredmények jöttek, de időről időre következett egy kisebb-nagyobb rövidzárlat, amikor olyan botlások csúsztak be, melyekkel talán kevesen kalkuláltak. Az említett Alavés elleni vereséget például a Celtic 7-0-s elgázolása követte a BL-ben, de aztán a bajnokságban nem sikerült odahaza megverni az Atlético Madridot, majd nem sokkal később az örök mumus Celta Vigo otthonában kapott négyet a katalán csapat, amely mindenképpen figyelmeztető jel lehetett.
Jelen cikk létrejöttének pillanatában ott tartunk, hogy a Barcelona 2. helyen tanyázik a spanyol bajnokságban, a listavezető Real Madrid meccshátrányban is négy pontos előnnyel zakatol a gránátvörös-kékek előtt – ráadásul a habfehéreket se tudta odahaza legyőzni a Barca -, a Spanyol Király-kupa elődöntőjében egy gólos előnyt szerzett a csapat a Vicente Calderónban Diego Simeone Atlético Madridja ellen, míg a BL-ben a PSG elleni párharc első felvonására készülnek Enrique mester játékosai.

633380564-lionel-messi-of-fc-barcelona-celebrates-gettyimages-1486012712-800Messiék gólöröme az Atlético ellen (fotó: Sportskeeda)

Ránézésre nem fest rosszul a mérleg, hiszen talán a spanyol bajnoki címet is elengednék a katalánok hívei, ha sikerülne megnyerni a Király-kupát, és közben besöpörné hatodik BL-serlegét a Barca. Amit talán mégis érdemes leszűrni, hogy az idei szezonban hat döntetlenje van a regnáló spanyol bajnoknak a ligában, a Bajnokok Ligájában egy vereséget nyakaltak be a Manchester City otthonában, illetve a spanyol kupamenetelés során fejet hajtottak a Bilbaónak idegenben. Zömében tehát hozza az eredményeket a Barca, de a kiélezett helyzetekben nem mindig jutnak dűlőre Messiék, illetve az esélytelenebbnek tartott csapatokat se mindig darálja be a katalán gárda (Sociedad, Bilbao, Betis, Villarreal, Alavés, Hercules). Persze Európa csapatainak 99 %-a habozás nélkül írná alá a Barcelona jelenlegi mutatóját, de az ötszörös BEK/BL-győztes csapat szintjén számítva annyiból mindenképpen lényeges a dolog, hogy épp a viszonylag sok döntetlen miatt nem ők vezetik a bajnokságot még meccselőnyben sem. És ez még akkor is igaz, ha hozzávesszük, hogy az utóbbi hetekben nem egy és nem kettő súlyos bírói tévedés sújtotta a Barcelonát.
Márpedig kiélezett helyzetből valószínűleg lesz néhány a BL-nyolcaddöntőben is.

TÉNYEK, FIKCIÓK, TALÁLGATÁSOK…

Lehetséges kulcsemberekből mindkét oldalon felsorolhatunk jó pár nevet, de mivel klasszisokból két tucatot is össze tudnánk rakni, nézzük inkább a kiemelkedőnél is kiemelkedőbb figurákat!

A párizsiak oldalán alighanem mindenki Edinson Cavani megemlítésével kezdené a potenciális főszereplők felsorolását. Nem csoda ez, hiszen az uruguayi támadó párizsi karrierjének legjobb szezonját produkálja, már ami a rúgott gólokat illeti. Zlatan Ibrahimovic távozásával a 28 éves Cavani bekerült az első számú középcsatár pozíciójába, ezt pedig meg is hálálja. Ebben az idényben félelmetesek a “Matador” statisztikái, hiszen a bajnokságban 20 mérkőzésen 21 gólja van, de a Bajnokok Ligájában se adta meccsenkénti egy gólos átlag alá, itt 6/6 Cavani mutatója. Még elképesztőbb ez az adat, ha hozzávesszük, hogy a francia bajnok idén 55 gólt szerzett összesen a Ligue 1-ben és a BL-ben, amiből csak Cavani ugyebár 27-et. Tehát az uruguayi 1 gól híján a PSG találatainak felét jegyzi! Igazi Superman tehát a dél-amerikai, viszont ha a másik oldalról közelítjük meg a dolgot, akkor azért pironkodhat a gallok támadósora, hiszen Lucas, Di María, Ben Arfa, az immár távozó Jesé messze-messze elmaradnak Cavani gólátlagától még összeadva is. Ha az uruguayi bármilyen okból kifolyólag nem léphet pályára a Barcelona elleni párharc bármelyik meccsén, vagy esetleg Luis Enrique megtalálja az ellenszert a gólvágó semlegesítésére, akkor igen komoly bajba kerülhet az Emery-csapat.

letöltés (1)Jellemző kép: Cavai-gólöröm (fotó: ESPN)

Ám ha azt vesszük alapul, hogy Cavani mindkét mérkőzésen bevethető lesz, és 180 percen keresztül riogathatja a katalánok védelmét, akkor viszont a gránátvörös-kékek híveinek lábai citerázhatnak. A Paris Saint-Germain egyik bevett fegyvere, hogy a középpályások és a felfutó szélső védők magas beadásokkal keresik az uruguayi csatárt, aki fejpárbajainak jelentős részét meg is nyeri, és rendkívül veszélyes a levegőben. Idén már öt fejes gólnál jár Cavani, márpedig a Barcelona védelme nem jeleskedik éppenséggel a légi elhárítás terén (például legutóbb is fejjel vették be a kapujukat, az Atlético elleni kupameccsen Griezmann volt az elkövető). Ha a PSG el tudja érni azt, hogy pontrúgások után Cavani bólinthasson – adott esetben a Barca olyan viszonylag alacsony emberei mellől, mint Mascherano -, igen komoly fegyvert jelenthet majd az uruguayi játéka.

Persze a másik oldalon még komolyabb és kevésbé egy emberes a támadóarzenál. Aligha lehet kétségbe vonni, hogy a földkerekség jelenlegi legjobb csatársorával a Barcelona rendelkezik Lionel Messi, Luis Suárez és Neymar személyében. Amióta összeállt a hármas, rengeteg rekordot adott át a múltnak ez az elképesztően gólérzékeny trió, és idén is brutális mutatókat produkálnak: a bajnokságban 36 gólt szereztek 20 forduló alatt összesen, itt Suárez vezeti a góllövőlistát is, míg a Bajnokok Ligájában 14 gólt karistoltak össze, itt speciel Lionel Messi nagyon kiemelkedik, ugyanis csak ő tízet jegyez ebből. Neymar gólok tekintetében elmarad uruguayi és argentin kollégájától, ő azonban gólpasszok terén jeleskedik, a BL-ben hét, a ligában hat assziszt díszeleg a neve mellett.
Nem nehéz kitalálni, hogy az MSN semlegesítése nélkül igen nehezen juthat tovább a PSG, ezt a problémát bizonyosan meg kell oldania Unai Emery-nek. A feladat nehézségét mutatja, hogy a csoportkör során Pep Guardiolának is épp csak annyira sikerült kiküszöbölnie az MSN-t, hogy Suárezt csendesen tartotta, de Messi és Neymar így is berámolt összesen öt gólt a City kapujába.

messi-suarez-neymar-for-barca-vs-leganesA rettegett MSN (fotó: BarcaLens)

Mindig kézenfekvő fegyvernek tűnik a Barcelona ellen, hogy az aktuális ellenfél kontrafutballt játsszon. E tekintetben Emery-nek nem is kellene túlságosan elszakadnia a gyökereitől, hiszen a Sevillával gyakorta játszott igen direkt, ellentámadásokon alapuló focit, és Lucas Moura, Hatem Ben Arfa és Ángel Di María személyében meg is vannak az emberei ahhoz, hogy egy esetleg magasan játszó Barca-védelmet megkontráztasson csapatával. Ráadásul januárban még egy fontos fegyverre tett szert a PSG, érkezett ugyanis a német Julian Draxler, márpedig a 23 esztendős támadó középpályás se lassú éppenséggel. A Barcelonának a csoportkör során is akadt gondja a kontrákkal, legalábbis egy meccsen, ugyanis Manchesterben 3-1-re verte őket a City, és feltűnő volt, hogy a 2-1-es vezetés megszerzése után mennyire könnyen száguldott végig a Barcelonán Guardiola csapata.
Kérdés, mennyire törekszik majd Emery a középpályás uralom megszerzésére? Az Arsenal ellen többször is egyértelműen dominálták a középpályát Mottáék, ugyanakkor a Barca ellen lényegesen nehezebb feladat megvalósítani ezt. Alapvetően Matuidi, Motta, Krychowiak és Rabiot is statikusabb, kevésbé mozgékony játékosok Iniestához, Rakitichez, Denis Suárezhez, Arda Turanhoz vagy épp André Gomeshez képest, tehát szinte lehetetlen feladatnak tűnik a pálya középső harmadának dominálása az Emery-legénység számára. Talán még akkor is igaz ez a megállapítás, ha megjegyezzük, hogy Andrés Iniesta és Sergio Busquets játékára sérülés miatt kevés az esély, bár előbbi felépülésére van sansz. A franciák oldaláról Marco Verratti játéka kérdéses, márpedig az olasz futballista a PSG középpályának talán legagilisebb játékosa.

Továbbá, ha már spanyol edzőpárbajként vezettük fel a párharcot, nézzük milyen egymás elleni mérleggel rendelkezik Unai Emery és Luis Enrique az utóbbi évekből! Nos, nem mondhatni, hogy sevillai évei alatt Emery kedvenc ellenfele lett volna Luis Enrique. Amikor Enrique elfoglalta a Barca kispadját, rögtön első egymás elleni meccsükön egy 5-1-es zakóban részesítette Emery-t, majd az azt követő mérkőzéseken is inkább neki állt a zászló. Kupadöntőkben például 2-0 az állás a barcelonai tréner javára, hat egymás ellenijükből csupán egyet nyert meg a PSG mostani vezetőedzője. Persze tegyük hozzá villámgyorsan: ilyen erős kerettel soha nem rendelkezett Sevillában!

VERDIKT

A Barcelona formája jónak mondható jelenleg, hiszen az Atlético ellen egy kiváló első félidőnek és két csodagólnak köszönhetően nagy győzelmet arattak (a gólokat ITT nézhetitek meg), de az első párharcig hátravan még két hét, és ezalatt sok minden árnyalhatja a képet. A Paris Saint-Germain legutóbb odahaza ikszelt a nagy rivális Monacóval, és alapvetően a párizsiak idei szezonjában mindvégig az volt elmondható, hogy a nagy ellenfelek ellen képtelen maga javára billenteni a mérleg nyelvét Emery csapata. Két döntetlen az Arsenallal, vereség és iksz a Monaco ellen, hazai remi a friss francia meglepetéscsapattal, a Nice-szel szemben. Nem éppen kecsegtető eredmények a franciák idei szezonjának legfontosabb párharca előtt.
Ha végigtekintünk az összképen, végezetül talán megállapíthatjuk, hogy igen nehéz lenne kikiáltani esélyesnek a Paris Saint-Germaint. Azonban Unai Emery bizonyította Sevillában, hogy az oda-visszavágós kupapárharcokban nagyon is otthon van.
De képes lesz-e annyira zártan védekezni a PSG, hogy ne adjon teret az MSN-nek, ha pedig nem lesz képes, túl tudja-e lőni a katalán találatokat egy olyan csapat, amely góljainak felét egyetlen ember szerezte az idei szezonban? Alighanem a fogadóirodáknál a nemleges válasz fizetne kevesebb pénzt, de mint tudjuk, a papírforma arra való, hogy megdöntsék…

Esélylatolgató sorozatunk következő fejezetében a Bayer Leverkusen és az Atlético Madrid párharcával jövünk majd.

Szerző: Draskovics Tamás