Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Mourinho: “Legenda vagyok egykori klubjaimnál”

José Mourinho, a Manchester United jelenlegi menedzsere 2016 késő tavaszán vette át a “Vörös Ördögök” irányítását, és az idei szezon eléggé hektikusra sikeredik eddig. A csapat minden kupasorozatban harcban áll a végső győzelemért, de a bajnokságban csupán 6. helyen állnak, amely finoman szólva se tölti el elégedettséggel a drukkereket. Mourinho azonban önbizalommal telve nyilatkozott önmaga jövőjéről.

hd-jose-mourinho-manchester-united_1nv49up489xt91tx0yy3r2x95oJosé Mourinho (fotó: goal.com)

A portugál menedzser nyomatékosította, hogy tisztában van a ránehezedő nyomással, a felelősséggel, és úgy érzi, ennek képes lesz eleget tenni.

“Trófeákat kell nyernem, ahogy az előző klubjaimnál is tettem” – nyilatkozta riportereknek Mourinho. – “Egykori csapataimnál legenda vagyok. Legendaként tekintenek rám a Portonál, az Internél, a Chelsea-nél. Előkelő helyeken szerepelek a történelmükben. A Real Madridnál is a történelem része vagyok, akárcsak a Manchester Unitednél, hiszen ott van a képem egy szobában, ahol minden eddigi MU-menedzser képe helyet kapott. Igaz, még csak egy Community Shieldet nyertem és semmi mást.”

Nehéz lenne vitatkozni a Special One szavaival, hiszen minden eddigi klubjánál címeket nyert, a bajnokságot például minden egyes állomáshelyén megnyerte, de emellett többek között kétszer is magasba emelhette a Bajnokok Ligája-serleget.

“Nagyon keményen dolgozom, keményebben mint valaha. De az igazság az, hogy a megnyert trófeák száma írja a történelmet. Az én történetemet edzőként 23 eddig megszerzett trófea írja. Nem az elvesztett kupák, az elvesztett finálék. A történelmet győzelmekkel lehet alakítani.” – mondta magabiztosan Mourinho.

“A csapatommal jelenleg három különböző sorozatban vagyok érdekelt a bajnokságon kívül, és mindegyikben reális esélyünk van a végső győzelemre. A Ligakupa-döntőben 50 százalék esélyünk van, az FA-kupában ott vagyunk a 16 között, az Európa-ligában pedig a 32 legjobb közé meneteltünk.” – vonta le a konklúziót végül a portugál.

A Manchester United vasárnap késő délután a Leicester City otthonába látogat, és megpróbálja térdre kényszeríteni a kiesés elől menekülő bajnokot.

Szerző: Draskovics Tamás