Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Redknapp: “Dele Alli jobb, mint Pogba, többet is ér nála”

Harry Redknapp, az angol élvonalbeli Tottenham Hotspur egykori menedzsere jelenleg a BT Sportnál dolgozik szakértőként, és a Spurs soros Európa-liga-mérkőzésének kapcsán beszélt kicsit a “sarkantyúsokról”, mindenekelőtt kitérve a csapat ifjú tehetségére, Dele Allira.

dele-alliDele Alli (fotó: ibtimes.co.uk)

Az immáron angol válogatott, a Tottenham-ben pedig fix kezdőnek számító Dele Alli 2015 telén igazolt a londoni fehér-sötétkékekhez, méghozzá a harmadosztályú Milton Keynes Dons együttesétől. A mindössze 20 esztendős futballistát már akkor is hatalmas tehetségnek kiáltotta ki a szakma, és kivételes talentumát meg is mutatta a világnak, amikor végigjátszotta a Manchester United elleni Ligakupa-mérkőzést 2014 augusztusában, a harmadik ligás alakulat pedig történelmi 4-0-s verést mért Anglia egyik legnagyobb klubjára. A mérkőzésen számos tehetségkutató jelen volt, végül a Tottenham Hotspur volt az, amely képes volt megszerezni Dele Alli játékjogát.

Az idei szezonban ott tartunk, hogy Alli a “sarkantyúsok” egyik legfontosabb láncszeme, nélküle szinte elképzelhetetlen a londoniak kezdő tizenegye. A bajnokságban idén 11 gólnál jár 24 mérkőzésen, de betalált a Bajnokok Ligájában és az FA-kupában is. Legemlékezetesebb produkcióját alighanem a Premier League éllovasa, azaz a Chelsea ellen nyújtotta, ahol az ő két fejes góljával intézte el Contéékat a Spurs.

Most Harry Redknapp, a Tottenham egykori menedzsere beszélt Alliról.

“Fantasztikus játékos!” – mondta a 69 éves szakember, majd kifejezte nemtetszését, amiért a nagy klubok játékosmegfigyelői nem fordítanak elég figyelmet az eldugott tehetségek felkutatására, akár alacsonyabb osztályokban. – “Meg tudjátok mondani nekem, miért nem vették őt észre a tehetségkutatók, amikor még az MK Donsban játszott hétről hétre? Hogy lehet az, hogy nem csapott le rá senki még a Tottenham előtt? Számomra hihetetlen, hogy nem vitték el már egészen fiatalon. Micsoda igazolás! Csupán 5 millió fontba került.”

Való igaz, az akkor 18 esztendős játékos szinte potompénzért szerződött a White Hart Lane-re, piaci értékét pedig jelentősen megsokszorozta azóta, a Transfermarkt szerint 20 millió euró, de vélhetően ennyiért senki se lenne képes elmozdítani őt Londonból.
Mindenesetre Redknapp sarkalatos véleményt fogalmazott meg, melyből nem hagyta ki a Manchester United rekordigazolását, Paul Pogbát sem.

“Jelenleg megér 100 millió fontot is!” – mondta a szakértő. – “Ha Pogba 90 volt, Alli bizony többet ér nála.”

A két futballista nem teljesen ugyanazon a poszton játszik, de Redknapp szerint Alliban olyan potenciál van, ami finoman szólva sem hétköznapi.
Csütörtök este mindenesetre vélhetően az EL-ben bizonyíthat az ifjú angol játékos, ugyanis a Gent csapatánál vendégeskedik a Tottenham.

Szerző: Draskovics Tamás