Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Xabi Alonso bejelentette visszavonulását

A Bayern München jelenlegi spanyol középpályása, Xabi Alonso hivatalos Twitter fiókján jelentette be, hogy a szezon végén visszavonul a profi futballtól. 

process

A német sajtó már korábban lehozta a hírt, hogy a Bundesligában szereplő Bayern München középpályása, Xabi Alonso abba fogja hagyni a profi futballt. Ma reggel a játékos maga erősítette meg a hírt, miszerint a szezon végével befejezi karrierjét. A 35 éves játékosnak a nyáron jár le a szerződése a németeknél, és nem kívánja meghosszabbítani azt.

Xabi Alonso szép karriert tudhat magáénak. A Real Sociedadnál nevelkedett játékos 2004-ben csatlakozott a Liverpool csapatához, ahol 5 évet töltött, ráadásul 2005-ben a Bajnokok Ligáját is megnyerték. 2009-ben 35 millió euróért megvette a Real Madrid, ahol szintén 5 évet húzott le, és egy spanyol bajnoki cím mellett a BL-trófeát is a magasba emelhette. Ezután döntött úgy, hogy karrierje végén új kihívást keres, ezért 2014-ben 9 millió euróért a Bayern Münchenhez igazolt, ahol Pep Guardiola és Carlo Ancelotti is alapemberként számított rá.

A klubsikerek mellett Xabi Alonso a válogatottal is elért mindent, amit csak lehet: 2010-ben világbajnokságot, 2008-ban és 2012-ben pedig Európa-bajnokságot nyert a spanyolokkal.

Xabi Alonso Twitter üzenete:

„Megéltem. Szerettem. Búcsúzom ettől a gyönyörű játéktól.”