Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Iniesta óva inti a Barcat a Juve ellen

Pénteken, ebédidőben történt meg a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek sorsolása. Az eredményeket megtudtuk 12:30-ra és jóformán 13:00-ra elárasztotta az internetet a különböző legendák, edzők, klubtulajdonosok nyilatkozata. Az egyik legtöbb megszólalást a Juventus – Barcelona összecsapás eredményezte, hiszen egy döntővel is felért volna (fel is ért 2015-ben) ez a párosítás. Most a katalánok ikonikus középpályása intette óva a csapattársait.

iniesta_1

Andres Iniesta leginkább azért tette ezt, hogy ne induljanak a ki a társak, a két évvel korábbi finálé eredményéből. Berlinben a Barcelona 3:1-re nyert az olasz gárda ellenében. Azon a találkozón már a 4. percben vezetett a gránátvörös-kék mezes csapat Rakitic révén, majd a második félidőben Morata volt az, aki visszahozta a reményt a Juve számára, ám aztán jött Suarez és Neymar és eldöntötték a BL serleg sorsát.

Azóta ugye eltelt egy kis idő és azért történtek változások a csapatok kereteiben. Iniesta többek között erre tért ki a nyilatkozatában:

“Ahogy minden olasz csapat, úgy a Juventus védelme is elképesztően erős. Ám ettől függetlenül, olyan játékosaik vannak, akik bármikor megtudják fordítani a mérkőzés menetét.”

“Mindenesetre, ha a maximumot ki tudjuk hozni az erősségeinkből, akkor jó esélyekkel indulunk a siker felé.”

Valóban nagyon érdekes lehet az összecsapás, hiszen az idei BL kiírásban a Juventus kapta a legkevesebb gólt (2), míg a Barcelona rúgta a legtöbbet (26). Semleges szurkolónak alig kell mutatni többet. Igazán izgalmasnak ígérkezik. Az első randijuk a csapatoknak Torinóban április 11.-én, míg a visszavágójuk Barcelonában április 19.-én lesz.

Szerző: Borbély Szabolcs