Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Luis Enrique: “Itt már minden azon múlik, ki játssza a jobb futballt!”

Közel sem lehet meglepő, hogy Luis Enrique nagy meccsre készül a Juventus elleni Bajnokok Ligája negyeddöntő első, torinói felvonásán. A Barca trénere által tartott sajtótájékoztató sarkalatos pontjai emeltük ki.

(Kép: sport.es)

“Jól kell futballoznunk, jobban mint az ellenfelünk! Természetesen tudjuk, hogy ez különösen nehéz lesz, hiszen egy nagyon jó csapattal találkozunk!” – Kezdte a Barca menedzsere a találkozó hivatalos, hétfői sajtótájékoztatóján. Enrique szerint a Juve egyébként továbbra is a legmagasabb szintet képviseli, függetlenül attól, hogy a két csapat 2015-ös Bl-döntője óta több poszton is kicserélődött a játékoskerete. A spanyol szakember azonban megjegyezte, arról, hogy vajon a berlini döntő óta erősebb vagy gyengébb lett-e a Juventus, inkább kollégáját, Massimiliano Allegrit kellene megkérdezni.
“Győzelemre kell játszanunk, nem szabad a múltbéli eredményekkel foglalkoznunk, mint például azzal, hogy Berlinben legyőztük a Juventust, vagy hogy 6:1-re vertük nemrég a PSG-t. Itt már csak az számít, hogy melyik csapat játssza a jobb futballt! Tudjuk, hogy a Juventus egy maximálisan felkészült csapat, nekünk azonban csak is magunkra és a saját játékunkra kell koncentrálnunk!” – Adta ki az ukázt Luis Enrique.

A Barca trénerét a Torinóban az eltiltását töltő Sergio Busquets hiányáról is kérdezték: Busquets egy nagyon fontos játékosa a csapatnak, a statisztikai mutatói is erről árulkodnak! Szerencsére vannak játékosaink, akik képesek ugyan abban a szerepkörben játszani. Különben meg azt gondolom, hogy egy olyan sorozatban, mint amilyen a Bajnokok Ligája, elkerülhetetlen, hogy a játékosok sárga lapok miatt kihagyjanak egy-egy mérkőzést. Ilyen a futball!” – Vélekedett Enrique, aki ezt követően kissé felhúzta magát, amikor arról kérdezték, hogy vajon André Gomes játszhat-e a Juve ellen, akár éppen Busquets helyén. “Nem gondolnám, hogy fair dolog a maguk részéről egy vagy két játékos nyakába varrni egy vereséget is!” – Így a Barca trénere, hiszen mint ismert, a portugál válogatott játékost sokan megtalálták a Malága elleni vereség alkalmával nyújtott gyenge produkciója miatt. “Kötelességem megvédeni a játékosaimat, még akkor is, ha van miben fejlődniük! Borzasztóan elkeserít, hogy egy csapatsportról beszélünk, és mégis egy játékos teljesítménye kerül a középpontba! A Malága ellen különben sem érdemeltünk vereséget, hiszen bőven megvoltak a lehetőségeink, de ahogy már többször mondtam, a futball nem mindig igazságos játék, egy apró hiba is végzetes lehet!” – Fejezte be gondolatmenetét a katalán fővárosból a szezon végeztével távozó szakember, amolyan zárszóként hozzátéve még a következőt: “Nagyon fontos meccs vár ránk kedd este, biztos vagyok benne, hogy nagyszerű találkozó lesz! Éppen ezért most már csakis a Juventusra szeretnék fókuszálni, nem pedig más dolgokról beszélgetni!”

A kedd este 20:45-kor kezdődő Juve – Barca összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti!