Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

OTP Bank Liga: Előzésre felkészülni! – Botlott a Honvéd

Nagy esélyt kaptak a közvetlen élboly tagjai, azáltal, hogy a Honvéd nem tudott győzni Miskolcon.

DVTK_-_Honved_1-0_friss_dvtk-honved_0411_1120

Olybá tűnt, a két csapat igencsak hasonlóan gondolkodott a bajnoki előtt. A hazaiaknál kikerült a kapuból Ivan Rados, helyét ismét Antal Botond foglalta el, illetve Szarka Ákos helyett ezúttal Makrai kapott lehetőséget. A másik oldalon Lovric helyett Bobál Dávid futhatott ki kezdőként, hiszen a horvát bekk öt sárgás eltiltását tölti. Így aztán nem sok minden szólt a miskolciak sikere mellett. Ehhez képest lüktető iramban kezdődött a találkozó, igaz a kapuk nem nagyon forogtak veszélyben, s mikor már a Honvéd kezdett volna élesedni – Lanzafame fél fordulatból ollózta fölé, majd egy kisebb Novothny-lehetőség a másik kapu előtt – megszerezte a vezetést a házigazda: egy bal oldali szögletet Karan csúsztatott a jobb alsóba. Innentől kezdve még inkább sürgőssé vált a kispestieknek, ám a vezetés megszerzése után visszahúzódva, kontrákra építhetett a Diósgyőr. Jöttek is szép sorjában a lehetőségek, de sokat nem tudtak vele kezdeni a vendéglátók. A félidő hajráját megnyomta ugyan a Honvéd, mégsem tudott nagyobb ziccert kialakítani. Többnyire beívelésekkel próbálkozott ekkor a fővárosi alakulat, amelyek azonban veszélytelenek voltak.

A második félidőben kis közjáték zavarta meg a kezdést. Gróf Dávid később érkezett meg a kapuba, aminek hatására Bognár sporttárs lekapcsoltatta az órát. Talán ez zavarta meg a kispestieket, ugyanis nem egészen negyedóra elteltével már kettőre hízott a piros-fehérek előnye. Nono szerelte Kinget, Novothny, aki kapura lőtt, Gróf védett, a kipattanóra viszont Vela reagált a leggyorsabban, és az üresen maradt kapuba lőtt. A folytatásban visszaesett a találkozó színvonala, és akármennyire is próbálta csökkenteni hátrányát a Honvéd, a kapu közelébe sem nagyon jutott el Marco Rossi alakulata, ennek pedig csak a közvetlen üldözők örülhettek, mert így nem lépett meg a XIX. kerületi alakulat, ellenben a DVTK-val, amely igen komolyan gondolja a kiesés elkerülését.

DVTK – Honvéd 2-0 (1-0)
Mezőkövesd, vezette: Bognár Tamás
Gólszerzők: Karan (25.), Vela (62.)
Sárga lapok: Karan (55.), Busai (90+2.) ill.: Vasiljevic (82.), Baráth (89.)
Kiállítva:

DVTK: Antal – Eperjesi, Lipták, Karan, Tamás M. – Vela, Mevoungou, Nono – Fülöp I. (Ugrai, a szünetben), Novothny (Tucsa, R., 90+2.), Makrai (Busai, 66.). Vezetőedző: Bódog Tamás

Honvéd: Gróf – Bobál D., Kamber, Baráth B. – Ikenne-King, Gazdag, Hidi (VAsiljevic, 65.), Holender (Tömösvári, 79.) – Zsótér – Eppel, Lanzafame. Vezetőedző: Marco Rossi.

Gavalovits Sándor