Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Nem állíthatjuk azt, hogy a tavalyi év egyik meglepetés csapata a Premier League-ben, a West Ham idén jól muzsikál. Borzalmasan kezdték a szezont, továbbá különböző nézeteltérések alakultak ki a klub és a szurkolók illetve az edző és játékosok között. Talán most már betelt a pohár a menedzsmentnél és a jövőre gondolva, új edzőt igazolnának.
Meg is érthető, hiszen a Slaven Bilic idén nem sok emlékezeteset alkot a WHU-val. Tavaly még a nagy angol klubok rémálma volt a West Ham, idén azonban nem sok olyan csapat volt, akik ne szereztek volna egy , vagy több pontot ellenük.
Ami azt illeti a szezon nagy részében közel is álltak a kieséshez. Igazából már csak kozmetikázni tudnak egy keveset a jelenlegi helyzetükön. Most ugyebár a 13. pozíciót foglalják el az angol élvonalbeli tabellán.
Jövőre viszont szeretnének jobb eredményeket elérni, vagyis előrébb végezni a jelenlegi helyüknél. Ennek okán pedig új edzőt állítana a vezetőség a csapat élére. A Corriere dello Sport úgy véli, hogy az egyik legesélyesebb jelölt erre, a Lazio mostani trénere, Simone Inzaghi.
Az olasz szakemberrel a római gárda jelenleg a negyedik helyet foglalja el a Serie A-ban, továbbá bejuttatta a “sasokat” a Coppa Italia döntőjébe, ahol majd a Juventus ellen kell majd helytállniuk.
A szakembernek jelenleg 2019-ig van érvényes szerződése Olaszországban, de a forrás úgy véli, hogy némi anyagi rásegítéssel meggyőzhető lenne Inzaghi. Kósza hír ez, úgyhogy kezeljük is egy pletykának egyelőre.
Szerző: Borbély Szabolcs
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…
Az elnök és az igazgató az edző távozásáról beszélt…