Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Zidane: “Mindig győzelemre játszunk, és ezúttal is közel voltunk a három ponthoz!”

A Barca ellen elveszített El Clássicó után a madridiak trénere Zinedine Zidane próbált pozitív maradni.

(Kép: guardian.ng)

“Megvoltak a lehetőségeink, arra hogy lezárhassuk a találkozót, ez pedig kissé letört bennünket! Több olyan mérkőzést is játszottunk már, ahol bőven akadtak lehetőségeink, és mégsem sikerült betalálnunk, a mostani is egy ilyen volt a sorban. A Barcelona pontosan tudja, hogyan kell hatékonyan futballozni, és meg is büntettek bennünket a kimaradt lehetőségekért! Nagyon nem könnyű 10 emberrel 11 ellen futballozni, és visszajönni a találkozóba! Nekünk 2:2-nél még a harmadik találat megszerzésére is volt sanszunk!”   – Így Zidane, aki szerint most már csakis a szerdai, újabb bajnokira kell koncentrálniuk, amikor is a Deportivo La Coruna otthonába látogatnak.

“A játékvezető eldöntötte, hogy piros lapot ad Sergionak, ezt el kellett fogadnunk. Egy percig sem lehetek mérges a játékosaimra, akik mindent beleadtak! A mai vereség után továbbra is a saját kezünkben van a sorsunk, nem hiszem, hogy most dőlt volna el a bajnokság!” – Folytatta Zidane, hozzátéve, hogy természetesen jobban örült volna annak, ha sikerül győzniük, ugyanakkor nem gondolná, hogy játékosai az El Clássicó után elveszítenék önbizalmukat és pozitív szemléletüket azt illetően, hogy képesek-e megnyerni a La Ligát.

És hogy mit gondolt Zidane a meccs utolsó jelenetéről, a Barca mindent eldöntő támadásáról? “Természetesen tudtuk, hogy a harmadik gólt mi is megkaphatjuk. Kockázatot vállaltunk 10 emberrel, mivel nagyon fent védekeztünk, végül sajnos ráfizettünk erre. Ettől függetlenül nem hiszem, hogy elveszítettük volna a fejünket, hiszen a Real Madrid mindig is győzelemre játszik, ehhez pedig most is közel álltunk! Egyébként meg nem gondolnám, hogy a mérkőzés egésze alapján vereséget érdemeltünk volna!” – fogalmazott a francia szakember, hozzátéve még, hogy nem tehetnek mást, gratulálniuk kell Lionel Messinek, aki élni tudott az előtte adódó lehetőséggel. Zidane azt is elmondta, hogy nem bánta meg Gareth Bale kezdőcsapatba jelölését, mert a walesi maga kérte, hogy játszhasson, most pedig reméli, hogy játékosa sérülése nem komoly.