Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Swansea legjobbját vinné az Everton! – sajtóhír

A Sky Sports információi szerint a Ronald Koeman által irányított Everton a nyári transzfer időszak folyamán szeretné leigazolni a Paul Clement vezette Swansea City legjobbjának számító Gylfi Sigurdssont

gylfi-sigurdsson-g_3008408b

Akárcsak az előző idényben, úgy az aktuális szezonban is komoly csatát vív a bent maradás érdekében a Swansea City. A “hattyúk” izlandi játékosának a tavalyi kiírás során több pontot vagy éppen pontokat érő találata is volt, így vitathatatlan érdemei voltak a bent maradást illetően. Nos, a mostani kiírás folyamán szintén ez a helyzet, de a gólok mellett rengeteg találatot is előkészítő az izlandi futballista. A 27 esztendős támadó középpályás mindenképp megérdemelné azt, hogy végre valahára egy jobb csapatban futballozhasson, s komolyabb célokért küzdessen. 

Gylfi Sigurdsson az aktuális idényben ezidáig 36 bajnoki találkozón lépett pályára, melyek során 9 alkalommal volt eredményes illetve 12 gólpasszt osztott ki a társai között. A Swansea City izlandi ásza bevette többek között a Manchester City, a Liverpool vagy éppen a Chelsea kapuját is. Tehát összességében nem lehet azt mondani róla, hogy csak a kis/középcsapatok ellen képes megvillanni. Jelenlegi állomáshelyéhez egyébként 2020 júniusáig köti szerződés, a transfermarkt pedig 20 millió euróra becsüli az átigazolási értékét. 

Németh Boldizsár