Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Győzelemmel búcsúztatta Tottit a Roma! – videóval

Több szempontból is különleges volt az AS Roma – Genoa olasz bajnoki mérkőzés a szezon utolsó, 38. fordulójában. Egyben ez volt a Farkasok legnagyszerűbb játékosának, Fransesco Tottinak a búcsúmeccse, de ez a találkozó a Roma jövőjét is befolyásolta. A fővárosi klub a BL-főtáblás helyezését tartotta volna meg, ehhez pedig mindenképp nyerniük kellett a hazaiaknak, ha biztosra akartak menni.

IMG_20170528_203602

Totti a kupac tetején ünnepelhette csapata sikerét (forrás: twitter.com/OfficialASRoma)

Elég gyorsan, már a harmadik percben meglepte a Romát a Genoa azzal, hogy előnybe került! Ekkor Pellegrini jutott át a védelmen, majd védhetetlen lövést küldött Szczesny kapujára (0-1)!

Túlzottan sokat azonban az egyenlítésre sem kellett várni! A 10. percben Dzeko először még a kapufát találta el, viszont a kipattanót már bevágta (1-1)!

A 18. minutumban Emerson sérülése miatt Spalettinek el kellett használnia az első cserelehetőségét, az olasz tréner pedig Ruit küldte a pályára. Egy perccel ezután Dzeko már meg is fordította volna az állást, ám Lamanna nagyot védett a bosnyák életerős lökete után! Beindultak a Farkasok, érezték, hogy nagy a tét – persze adott esetben az iksz is belefért volna, de arra játszani általában nem szerencsés -, El Shaarawy pedig a 21. percben kis híján betalált, ám lövése kevéssel a Genoa kapuja mellé ment! A félidő vége felé jött az újabb nagy lehetőség, amely megint a Roma előtt adódott, és ismét Dzeko villant, ám a 40. percben kevéssel tévesztett a hazaiak támadója. Így a szünetre 1-1-es eredménnyel vonulhattak a csapatok.

A fordulás után viszonylag hamar, az 54. percben léphetett pályára Róma futballjának élő legendája, akit még az ellendrukkerek is elismernek, vagyis Fransesco Totti!

A hazaiak ezek után is igyekeztek győzni, és biztosra menni a BL-szereplés kapcsán. A 68. minutumban El Shaarawy fejesét követte a vendégek kapusának nagy védése.

Ezután nem sokkal viszont sikerült is először a meccsen előnybe kerülnie a Romának! A 74. minutumban Dzeko osztott ki egy jó passzt De Rossinak, az olasz középpályás pedig közelről volt eredményes (2-1)!

Nem volt megállás, a Genoa nagyot küzdött, és hamar egyenlített is! A 79. percben Lazovic fejese után landolt a labda a hazai kapuban (2-2)!

A 82. percben lábbal is próbált betalálni Lazovic, de Szczesny menteni tudott.

Majd a rendes játékidő utolsó percében végleg eldőlt a meccs, méghozzá az AS Roma javára! A fővárosiak győztes gólját Perotti szerezte (3-2)!

IMG_20170528_203552

A Roma a BL-főtábláján fog szerepelni a következő szezon elején! (forrás: twitter.com/OfficialASRoma)

Kiélezett meccsen győzött tehát a Farkasok falkája, a futball pedig egy legendával lett kevesebb, ami az aktív játékosokat illeti, viszont méltó módon búcsúztatták a visszavonuló Tottit a társai. A Roma ezúttal a Bajnokok Ligája csoportkörében kezdheti meg a szereplését selejtező nélkül, viszont Totti nélkül is egyben. A római klub a második helyen zárta tehát a bajnokságot, és szinte végig szoros küzdelmet folytatott a Juventusszal, melyet legyőznie is sikerült. Ha továbbra is ilyen jól muzsikál a közeljövőben a Roma, akkor érdemes lesz velük számolni a BL-ben, valamint a honi bajnokságban is. Végezetül az is eldőlt, hogy a gólkirály Dzeko lesz, hiszen a bosnyák támadó 29 gólig jutott a bajnoki idényben, eggyel megelőzve a Napoli remeklő játékosát, Mertenst.

IMG_20170528_203613Totti elbúcsúzott, ezzel pedig egy korszak zárult le az AS Roma csapatánál, és a világ futballjában is (forrás: twitter.com/OfficialASRoma)

AS Roma – Genoa • 3-2 (1-1)
Helyszín: Stadio Olimpico. Vezette: Paolo Tagliavento
Gólszerzők: Pellegrini (3.), Lazovic (79.), ill. Dzeko (10.), De Rossi (74.), Perotti (90.)
Sárga lapok: Perotti (90+2.), Dzeko (90+5.), ill.
Kiállítás:

AS Roma: Szczesny – Rüdiger, Manolas, Fazio, Emerson – Strootman, De Rossi – Salah (Totti, 54.), Naingollan, El Shaarawy (Perotti, 69.) – Dzeko. Vezetőedző: Luciano Spaletti

Genoa: Lamanna – Biraschi, Munoz, Gentiletti – Lazovic, Cofie, Hiljemark (Cataldi, 56.), Laxalt – Veloso – Pellegrini (Ntcham, 69.), Palladino (Ninkovic, 50.). Vezetőedző: Ivan Juric

https://youtu.be/PRaJxNqH66U

Nagy Dávid