Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A másodosztályból igazolt a Lyon – hivatalos

A francia bajnokságban előző szezonban negyedik helyen záró Olympique Lyon hivatalos honlapján jelentette be a csapat legújabb nyári szerzeményét, mely a francia másodosztályból érkezik.

DDfzGdMXcAAAJCf

A francia élvonalban szereplő Olimpique Lyon csapata hivatalos honlapján jelentette be a csapat legújabb szerzeményét Ferland Mendy-t, aki a másodosztályban szereplő Le Havre együttesétől érkezik. A Lyon a 22 esztendős védőért 5 millió eurót fizet a második ligás gárdának és a fiatal védő 2022-ig kötelezte el magát új klubjához.

A fiatal védő 11 évesen került a PSG akadémiájára ahol 2005 és 2012 között nevelkedett, majd 2013-ban a Le Havre együtteséhez került ahol 2014-ben a felnőtt csapatban is bemutatkozott. Összeségében pedig 51 mérkőzésen lépett pályára a másodosztályban Mendy a Le Havre együttesében és két gólt is szerzett. A francia élvonalban előző szezonban negyedik helyen záró Lyon korábban már szerződtette Bertrand Traorét, valamint Marcalt a Benfica együttesétől.

Kép forrása: Lyon hivatalos honlapja