Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: Kettős győzelemmel ment tovább a Fradi

Két gólos előnnyel utazott a Ferencváros a Jelgava otthonába, így a magyar csapat kezében volta továbbjutás. Kedden a Videoton beverekedtek magát a következő körbe, így bíztunk benne, hogy nem egyedül lesznek a fehérváriak, hisz a Fradi előnyével, s a Vasas idegenben lőtt három góljával is továbbjutásra esélyes volt. A zöld-fehérek az első félidő végén betaláltak, s így a továbbjutás kérdése el is dőlt.

fradi.hufradi.hu

Előzetes tippjeink bejöttek, hiszen a sérült Otigbát Koch, míg a Puskás Akadémiához szerződő Radót Bőle váltotta a kezdőcsapatban. Unalmasan indult a találkozó, az első kapura lövés a tizedik percben Gorrairán révén történt, az uruguayi életerős lökete épp, hogy elkerülte a kaput. A 24.percben Dibuszt lepte meg egy messziről jövő labda, s ahelyett, hogy megfogta volna szögletre pattant ki róla. Igaz valószínűleg a nap a szemébe sütött, s ezért hibázott. A 27.percben Bőle futott el a jobboldalon visszagurította volna Priskinnek, de a válogatott csatár elől egy lett védő ért bele, s róla a kapufára pattant a laszti, de Priskin elé került, aki tudja, hogy üres kapura nem illik, s mellé lőtt. A 37.percben megszerezte a vezetést a Ferencváros! Jobboldalon indult el a támadás, Varga közeli lövését védte a kapus, de a laszti Priskin elé került, első lövését még blokkolták a védők, de az ismétlése már a kapuban kötött ki. A 42.percben Priskin ígéretes lehetőségből, nagyon gyenge lövést eresztett meg. A hátralévő időben már csak játszogattak a csapatok, komolyabb helyzet nélkül, így a szünetben 3-0-ás összesítéssel vezetett a Ferencváros.

01A fotó az első meccsen készült (FociClub.hu)

Az 54.perben egyenlítettek a hazaiak, de a bíró a sípjába fújt, mely után nem a középkörre mutatott, hanem szabadrúgást ítélt kifelé. A 61.percben Bőle szép cselekkel lódult meg a lett kapu irányába, a nehezét megcsinálta, de lövése nagyon gyengére sikeredett, így a kapus könnyedén védett. A 74.percben Ledesma szabadrúgása után Razulisfejelte a labdát az ötösről kevéssel a jobb alsó sarok mellé. A 75.percben a magyarok is gólt kiáltottak, mert Moutari a kapuba talált, csak a bibi annyi volt, hogy lesen volt a nigeri. A 89.percben ígéretes helyről végezhetett el szabadrúgást a Jelgava, de a kapu felett hagyta el a játékteret a labda. A Fradi kettős győzelemmel 3-0-ás különbséggel jutott tovább, s várhatóan a dán FC Midtjylland ellen kell megküzdenie az újabb körbe jutásért.

Jelgava – Ferencváros 0-1 (0-1)
Gól: – ill. Priskin (37.p)
Sárga lap: Alhinho, Oss ill. Gorriarán, Botka, Moutari, Leandro, Koch

Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics G., Koch, Leandro, Botka (Csernik 75.p) – Gorriarán, Gera (Hajnal 75.p) – Varga R. (Rui Pedro 71.p), Bőle, Moutari – Priskin vezetőedző: Thomas Doll

Endrődi Dávid