Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Iniesta és a barcelonai jövője

Andres Iniesta a Barcelona játékmestere beszélt a jövőjéről a visszavonulásáról és arról, hogy mennyit jelent neki ez a csapat.

iniesta_1

A világsajtóban többször szárnyra kapott a hír miszerint a 33 éves spanyol válogatott játékos levezetés céljából távozna a Barcelona csapatából, mi több a katalánok már az utódját keresik. (Bővebben itt)

Iniesta elmondta, hogy ha rajta múlik, akkor erről szó se lesz:

“Mindig hangsúlyoztam, a Barcelona az a csapat ahonnan vissza szeretnék vonulni.”

“12 éves korom óta vagyok ennél a csapatnál. Úgy érzem még pár évem van hátra ezen a futball legfelsőbb szintjén, szóval még túl korai a visszavonulásról beszélni. De a Barcelona az ahol lenni szeretnék és remélem ez még sokáig így is lesz.”

Iniesta szerződése 2018 júniusában jár le a katalánokkal. A világ- és többszörös Európa bajnok még 1996-ban csatlakozott a Barcelona akadémiájához, tehát már egészen elképesztő, 21 éve szolgálja ezt a csapatot, amivel minden létező komoly trófeát elhódított.