Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Sajtóhírek szerint érdeklődés mutatkozik Danilo iránt, aki nem kap túl sok lehetőséget a Real Madridban Carvajal mellett, így akár távozhat is. Ha így lesz, akad jelentkező a helyére.
Nem rég merült fel a nemzetközi sajtóban, hogy Danilo elhagyhatja a Realt: állítólag a Chelsea-nél szívesen látnák őt, de erről egyelőre sokkal több információt nem sikerült kideríteni. A brazil hátvéd kevés lehetőséghez jut Carvajal mellett, a szurkolók is megtalálták maguknak korábban – mondjuk úgy, nem sok jó meccse volt Madridban, ellenben a csapat sikereihez bizonyos mértékben természetesen ő is hozzájárult. Azon, hogy a Chelsea-ben miért kapna több lehetőséget, vagy miért lenne ott bármiben is jobb neki, lehet vitatkozni, de… Ez a történet lehetőséget nyithat mások előtt, akik bármit megtennének, hogy a Real első keretéhez tartozhassanak.
A Marca főleg a marokkói származású Achraf Hakimit tartja esélyesnek a megragadásra. A Real utánpótlásában pallérozódó szélső védő kimagasló teljesítményt nyújtott már egy ideje és arról volt szó, hogy sokakkal egyetemben kölcsönbe kerülhet majd. A fejlemények viszont Danilóval új helyzetet eredményeznek: az amerikai edzőtáborban az ő játékát is úgy kell majd figyelni, hogy a fiatal védő bizony az első csapatért hajt. Ha jól csinálja, jövőre már Carvajal cseréjeként is tekinthetünk majd rá.
A 18 éves Hakimi tehát most meg kell majd hogy győzze Zidane-t a képességeiről. A spanyol lap úgy tudja, hogy csak akkor adhatják kölcsönbe az Alavesnek, ha nem üti meg a szintet, vagy ha Danilo távozik – ezt egyébként elég valószínűnek látja a Marca. Meglátjuk, mire megy a lehetőségével Hakimi.
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…