Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Aurier lecsúszott a legjobb lehetőségekről

Sok csapat szeretne olyan szélső védőt, mint a párizsi Serge Aurier. Az elefántcsontparti bekk ráadásul épp vihető, ám valahogy eddig csak pici volt a mozgolódás. Minden jóról lemaradt?

Kép: Franceinfo

Kép: Franceinfo

Aurier el akarja hagyni a Paris Saint-Germaint. Ezt egyértelművé is tette a klub számára még a nyári felkészülés kezdete előtt – azóta érkezett is Torinóból Dani Alves, vagyis a védelem két szélén valóban több, mint jól áll a PSG.

Az ajánlatok azonban csak nem érkeznek. Pedig kvalitásai alapján Aurier-ben komoly potenciál lakozik, nem véletlenül merült fel a neve több sztárcsapatnál. A Juventus már elérte a határt, így nem igazolhat több nemzetközi játékost; a Manchester City lecsapott Walkerre és Danilóra; míg a Barcelona Semedo mellett döntött.

Úgy tűnik, hogy a PSG és a váltásra készülő játékosa kissé elaludtak a nyár elején, hiszen a fentiekből kiindulva úgy néz ki, hogy a legjobb helyek már elkeltek és innentől már csak egy valamivel kisebb csapattal lehet üzletet kötni, kevesebb pénzért.

Az ESPN szerint két kérő így is maradt: a Tottenham Hotspur és az Inter is szeretné megszerezni Aurier-t, ám ők jelenleg kivárásra játszanak. Elképzeléseik szerint ha eleget várnak, akkor a PSG részéről Antero Henrique akár egy 25 millió euró alatti ajánlatra is rábólint.

A kivárásnak egyébként van egy másik oka is: az afrikai védő ellen ugyanis eljárás folyik, amiért állítólag rátámadott egy rendőrre. Legutóbb ezért nem is utazhatott el a csapatával Angliába, az Arsenal elleni BL-visszavágóra. Az ügyben még nem született ítélet – vélhetően majd ha ez megtörténik, majd csak akkor lesznek újabb fejlemények Aurier klubváltásával kapcsolatban.