Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Külföldiek a célkeresztben

Alaposan alulmúlta a helyi várakozásokat a Debrecen idénykezdete, hiszen két vereség mellett egy döntetlent sikerült elérnie Herczeg András tanítványainak. A nyári fogadkozások, hogy ifjú helyi focistákkal töltik meg a keret eddig nem történtek meg, hiszen több debreceni nevelés lett a csapat tagja, de ifjúnak kevesüket lehet mondani. Bíró Péter és Csősz Krisztián mutatkozott be az NB I-ben 1997.01.01 után születettként, de csak pár percre. Most várhatóan újabb külföldieket szerződtetnek, hogy sikerüljön a bennmaradás.

mihavidmarMiha Vidmar (jobbra) már egy ideje Debrecenben edz. (haon.)

A nyári edzőmeccseken a szlovén Miha Vidmar lőtte is a gólokat, ezért is meglepő, hogy még nem kapott szerződést, de még mindig Debrecenben edz. A haon információi szerint a korábban beharangozott délvidéki támadó a szerb Nikola Komazec lett volna, akit meg is néztek Debrecenben próbajátékon, ám a hórihorgas csatár már biztosan nem lesz a piros-fehérek labdarúgója, el is hagyta mostanra a cívisvárost.

Ezúttal próbajátékra jelentkezett Haris Tabakovic, egy bosnyák-svájci csatár, aki az előző évben a zürichi Grasshoppersben kergette a labdát. Korábban a Young Boysban, s az elmúlt két évben csatár létére három gólt is tudott lőni, 45 bajnokin… Ha azt vesszük, hogy a télen igazolt Handzic és Suk együtt lőtt hármat fél év alatt, még az ő teljesítményüket is sikerült alulmúlni…

Középpályára is érkezhet külföldi játékos az izraeli Bnei Jehuda középpályása, Antonio Mrsic. A 30 éves horvát támadó középpályás korábban az NK Zadarban és az RNK Splitben futballozott, 2016 januárjában igazolt az izraeli élvonalbeli Bnei Jehudához. A tel-avivi klub színeiben negyvenöt tétmérkőzésen három gól és öt gólpassz fűződik a nevéhez. A DVSC már el is küldte ajánlatát Izraelbe, kérdéses még, hogy az jehudai vezetők élnek -e a lehetőséggel.

Egy biztos, a Lokira ráfér az erősítés, de nem csak elől hátul is. Balhátvédként Ferenczi János játszik már egy éve, hiszen az előző évben eligazoló Korhut Mihályt helyére igazolt Völgyi Dániel folyamatosan sérült. Egyes hírek szerint a hátvéd hamarosan távozhat, akárcsak a nigériai Chuka.

Endrődi Dávid